Világ MTI 2012. március. 19. 15:06

Tömegesen buktak le az álrokkantak Görögországban

Egészségügyi csalások nyomaira bukkantak Görögországban a hatóságok. A szaktárca hétfőn tudatta, hogy több tízezren éltek vissza a fogyatékkal élők számára járó állami támogatással: 240 ezer igénylőből csak 50 ezer lett volna jogosult a segélyre.

Különösen Zakynthos szigetén volt sok csalás - mondta el egy rádióinterjúban az egészségügyi minisztérium államtitkára: a 38 ezres lélekszámú szigeten hétszázan voltak vakként elkönyvelve, ami szemorvosok szerint a "normálisnak" legalább a tízszerese. Az ellenőrzés során kiderült, hogy "csak" hatvanan nemlátók.

A minisztérium folytatja az ellenőrzéseket, és kilátásba helyezte azoknak a büntetőjogi felelősségre vonását, akik a hamis igazolásokat kiállították. A minisztérium szerint a csalások kétszámjegyű millió eurós kárt okoztak eddig az államnak.

AP / Thanassis Stavrakis
Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.