2012. március. 12. 21:39 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 12. 21:24 Világ

Kiutasítaná az izraeli követet az egyiptomi parlament

Egyhangúlag jóváhagyta hétfőn az egyiptomi parlament alsóháza azt a javaslatot, amely az izraeli nagykövet kiutasítását és az Izraelbe irányuló gázexport felfüggesztését irányozza elő.

A szavazás valójában csak szimbolikus jelentőségű volt, és valószínűleg semmilyen hatással nem lesz az egyiptomi-izraeli kapcsolatokra, mivel ilyen döntést egyedül a kormányzó katonai tanács hozhat.

Az indítvány tartalma és pozitív fogadtatása az iszlamista többségű törvényhozás részéről ugyanakkor jól jelzi azt a politikai irányváltást, amely a 29 éven át hatalmon lévő Hoszni Mubarak elnök tavaly februári bukása távozása óta Egyiptomban bekövetkezett.

A szavazást a parlament arab ügyekkel foglalkozó bizottságának jelentése alapján tartották, amely egyértelművé teszi, hogy Egyiptom "soha nem" lesz Izrael barátja, partnere vagy szövetségese. A dokumentum az észak-afrikai ország "első számú ellenségeként" tünteti fel a zsidó államot, és arra kéri az egyiptomi kormányt, hogy vizsgálja felül az Izraellel való kapcsolatát és a vele kötött megállapodásokat.

Izrael egyelőre nem kommentálta a szavazást. Egyiptom - első arab államként - 1979-ben kötött békét a Izraellel.


 

Hirdetés