2012. március. 07. 18:54 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 07. 18:46 Világ

Nagyvárad lett a legzöldebb román város

Nagyvárad 2011-es zöld programjait tartotta a legmeggyőzőbbeknek a román környezetvédelmi tárca.

A 200 ezresnél népesebb romániai városok közül Nagyvárad tett 2011-ben a legtöbbet a környezet védelméért, ezért a Körös parti város kapta Románia zöld fővárosa címet, a díjat Borbély László miniszter adta át a szerdai bukaresti gálán - közölte a román Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium az MTI-vel. 

Egy romániai cég a környezetvédelmi tárcával közösen immár másodjára hirdette meg a Románia zöld fővárosa versenyt, amelynek felhívását valamennyi romániai város polgármesteri hivatalába elküldték. A benevező önkormányzatoknak a különböző, környezetvédelemmel kapcsolatos intézkedéseikről kellett adatokat közölniük. Ezeket környezetvédelmi szakemberekből álló zsűri bírálta el. 

Döntése értelmében az 50 ezernél kisebb népességű városok közül a Bukaresttől északra 150 kilométerre fekvő Sinaia, az 50 ezer és 200 ezer közötti lakossággal rendelkező városok közül az észak-moldvai Botosani, a 200 ezernél népesebb városok közül Nagyvárad kapta a díjat.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.