2012. február. 23. 19:38 MTI Utolsó frissítés: 2012. február. 23. 19:35 Világ

Újragondolják a korrupcióellenes szabályokat Ausztriában

Pénzbírság fejében mentesítené a bírósági ítélet alól az osztrák kormány a kisebb súlyú korrupciós bűncselekmények elkövetőit, szigorítanák viszont az ajándékozás megítélését a képviselők esetében.

Az igazságügyi minisztérium szerint az ügyészség tehermentesítését szolgálná, ha több lehetőség lenne az esetek nem peres eljárásban való rendezésére. Szakértők és az ellenzék bírálták a javaslatot. Ők attól tartanak, hogy a bűntények elkövetői így "kivásárolhatnák" magukat, és a rendelkezés hátráltatná összetett bűnügyek feltárását.

A két osztrák kormánypárt ugyanakkor a korrupció-ellenes szabályozás szigorítása felé is tett lépéseket. A koalíció elvben egyetért ugyanis abban, hogy a jövőben szigorúbb elbírálás alá essen, ha egy képviselő ajándékot fogad el. Ez a javaslat a képviselők "etetéseként" ismert gyakorlatra vonatkozik, vagyis a képviselőknek juttatott ajándékokra, meghívásokra. Ezt 2008-ban betiltották, 2009-ben azonban jelentősen enyhítették a szabályozást. Az ajándékozás, illetve annak elfogadása most csak akkor büntethető, ha az bizonyíthatóan konkrét cselekedet elérését célozza.

A korrupciós botrányok és a korrupcióellenes törvények szigorítása az elmúlt időszak legfontosabb közéleti témái közé tartoznak Ausztriában. Politológusok szerint a botrányok a közvélemény politikával szembeni bizalmára is rányomják a bélyegüket. A bizalom helyreállítása érdekében a kormány az elmúlt fél év alatt szigorította a lobbitörvényt és a fizetett kormányzati hirdetések ellenőrzését, bírálatok szerint ugyanakkor a szabályok nem mennek elég messzire.

Az év elején kezdte meg a működését az a parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek mandátuma számos olyan, az elmúlt években napvilágra került korrupciógyanús ügyre kiterjed, amelyekben a hatóságok is nyomoznak. A korrupciós botrányokban időközben gyakorlatilag valamennyi parlamenti párt érintetté vált.

Elsőként a Telekom Austria ügyét vette napirendre a bizottság. A szerteágazó ügyben egyebek között árfolyam-manipuláció és egy közbeszerzési kiírás befolyásolásának gyanúját vizsgálják. A Telekom Austria vezérigazgatója, Hannes Ametsreiter csütörtökön a vállalat éves mérlegét bemutató sajtótájékoztatón bejelentette, hogy húsz ember  ellen tesznek feljelentést és összesen húszmillió euró jogosulatlan kifizetést "perelnek vissza".

Hirdetés