67 évre emelik a lengyelek a nyugdíjkorhatárt
Donald Tusk lengyel miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a kormánya 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, és a jogszabály tervezetét 30 napos társadalmi konzultációra bocsátja, mielőtt beterjeszti a parlamentben.
A tervezet 2013-tól progresszíven emelné a nyugdíjkorhatárt. Az új korhatárt a jelenleg 60 évesen nyugdíjazott nők 2040-ban érnék el, míg a 65 évesen nyugdíjba vonuló férfiak már 2020-ban.
A kormányfő a negatív demográfiai tendenciákkal, a társadalom öregedésével indokolja a döntést. Szakértőkre hivatkozva elmondta, hogy 2042-ben a lengyelek több mint fele legalább 50 éves lesz, és csak a társadalom harmada lesz aktív a munkapiacon. Ennek következtében drámai munkaerőhiányban szenvedhet az ország. Tusk kijelentette, hogy a reform elkerülhetetlen, ezért "vállalja politikai következményeit". Hangsúlyozta, hogy alternatív megoldásként egyebek közt az áfa folyamatos emelése, illetve a nyugdíjak csökkentése jöhetne szóba.
A nyugdíjkorhatár emelésének tervét az ellenzék egyhangúlag negatívan értékeli. A Szolidaritás szakszervezetek csütörtökön népszavazási indítványt nyújtanak be az ügyben, több mint 1,4 millió aláírással. A Baloldali Demokratikus Szövetség is aláírásokat gyűjt az egész országban.
* * * Hogyan egészíthető ki az állami nyugdíj?
A majdani állami nyugdíj szinte biztosan nem lesz elég az aktív korban megszokott életszínvonal fenntartására. Egy megtakarítás azonban megfelelő jövedelemkiegészítést biztosíthat. Ráadásul nyugdíj-előtakarékosság választásával 20% állami támogatás is elérhető. A Bankmonitor nyugdíjmegtakarítás-kalkulátora megmutatja, hogy egy adott összegű havi megtakarítás mekkora nyugdíjkiegészítést jelenthet majd.