Megválasztották a szlovén miniszterelnököt
Szlovénia miniszterelnökévé választotta Janez Jansát szombaton a ljubljanai parlament.
A várakozásoknak megfelelően akadálytalanul lett megválasztott miniszterelnök a politikus a 90 fős törvényhozásban, ahol az általa vezetett jobbközép ötpárti koalíció 50 mandátumot birtokol a decemberben tartott választások eredményeként. Az 53 esztendős Jansa 51 igen és 39 nem szavazattal lett immár másodszor szlovén miniszterelnök.
Jansa, aki 2004-2008 között már betöltötte a miniszterelnöki posztot, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) vezetőjeként kerül ismét a kormányfői tisztségbe. Az általa vezetett koalíciót pártja mellett a liberális Polgári Lista, a Szlovén Néppárt (SLS), az Új Szlovénia (NSi) párt és a Nyugdíjasok Pártja (DeSUS) alkotja.
Jansának két hete van arra, hogy összeállítsa kormánya listáját. Amennyiben azt is megerősíti külön szavazáson a parlament, a politikus hivatalba léphet Szlovénia 10. kormányának a miniszterelnökeként.
A megválasztott miniszterelnök szombaton bejelentette, hogy az általa vezetett koalíció három fő területen szeretne dolgozni: stabilizálni akarja a szlovén közkiadásokat, újra akarja indítani a gazdaságot, és elősegíteni a munkahelyek számának növekedését.