Elnökjelölti vita: Gingrich kiakadt volt felesége vádjain
Indulatosan utasította vissza Newt Gingrich a CNN műsorvezetőjének nyitókérdését, amelyet a republikánus elnökjelöltek csütörtök éjjeli vitáján tett fel. A műsorvezető arra kérte, hogy kommentálja exfeleségének azt az állítását, miszerint a politikus nyitott házasságban akart élni.
"Úgy gondolom, hogy a média romboló, rosszindulatú és negatív jellege megnehezíti ennek az országnak a kormányzását. Megdöbbent, hogy egy, az elnökségről szóló vita egy ilyen témával kezdődik" - mondta Gingrich, aki "hamisnak" nevezte az ellene felhozott vádakat és "megvetendőnek" az elitmédia ezekkel kapcsolatos viselkedését.
Ez volt az utolsó tévévita a konzervatív és mélyen vallásos Dél-Karolinában szombaton megtartandó republikánus előválasztás előtt – a téma ezért is húzós.
Az erőpróba jelentősége, hogy az elmúlt több mint három évtizedben csak olyan politikus tudta megszerezni a Republikánus Párt hivatalos elnökjelöltségét, aki képes volt nyerni Dél-Karolinában. Gingrich, aki korábban kijelentette, hogy a párt konzervatívjai számára a szombati erőpróba jelenti az utolsó esélyt, hogy megállítsák Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó diadalmenetét, csütörtökön elnyerte a további versenytől visszalépő Rick Perry texasi kormányzó támogatását.
Ezért is érintette különösen érzékenyen, hogy az ABC News csatorna éppen ezen a napon tűzte műsorára a második exfeleségével készített interjút, amelyben Marianne Gingrich elmondta, hogy a férje hat éven át csalta, majd súlyos betegen hagyta ott őt. A volt hitves szerint Gingrichnek a kampány során a házasság szentségéről és a család fontosságáról vallott nézetei nem állnak összhangban azzal, ahogy a saját házassága alatt viselkedett, a politikusnak így nincs megfelelő erkölcsi tartása ahhoz, hogy elnöke legyen.
Vetélytársai nem kívánták lecsapni a feldobott magas labdát és a charlestoni közönség által egyébként megtapsolt Gingrich helyett inkább a politikai és a gazdasági ügyekre összpontosítottak. Rick Santorum támadások sorozatát indította Romney és Gingrich ellen, akik a dél-karolinai közvélemény-kutatások szerint az aspiránsi mezőny első és második helyén állnak. Az elnökjelöltségért versenyzők megritkult csoportjában a vita negyedik részvevője Ron Paul texasi képviselő volt.
A vita során Santorum munkás származásával, Romney az üzleti tapasztalataival és maga teremtette személyes jólétével, Paul orvosi és katonamúltjával, Gingrich pedig a magáének vallott reagani örökséggel büszkélkedett. Romney ezzel kapcsolatban visszaszólt neki, hogy Ronald Reagan a memoárjaiban mindössze egyetlen helyen említette meg a nevét, méghozzá egy olyan fiatal képviselőként írt róla, akinek egy ötletét el kellett vetnie.
Az elnökaspiránsok 18. tévévitája során téma volt az aspiránsok adóbevallásainak az elmúlt napokban megszellőztetett ügye. Lapértesülések Gingrich 35, Romney pedig csak 15 százaléknyi jövedelemadót fizetett. Gingrich stábja az adás ideje alatt publikálta a volt házelnök adóbevallását, Santorum ígéretet tett rá, hogy azonnal megteszi, Romney egy "talán"-t, Paul Padig "nem"-et mondott.
Jelenlegi formájukban valamennyi aspiráns nemet mondott az internetes kalózkodás elleni harcról szóló törvénytervezetekre, de csak Romney és Santorum nyilatkozott úgy, hogy szükség van valamilyen szabályozásra a szellemi termékek online védelme érdekében. A riválisok megint egyetértettek abban, hogy Amerikának kisebb szövetségi kormányzatra és kevesebb szabályozásra van szüksége, és hogy az ország jelenlegi állapotáról Barack Obama elnök tehet, akinek ezért mennie kell, az egészségbiztosítási reformjával együtt.
A dél-karolinai előválasztással kapcsolatban egyébként az elmúlt két nap során négy közvélemény-kutatást is azt állapította meg, hogy Romney régóta meglévő előnye összezsugorodott, Gingrich pedig erősen feljött.