A svéd külügyminiszter ma is felvenne minket az EU-ba
A svéd külügyminiszter a jelenlegi magyar kormánypolitika ismeretében is felvenné hazánkat az EU-ba, ha most jelentkeznénk oda. Minderről Carl Bildt azután nyilatkozott - többek között a hvg.hu-nak is -, miután előadást tartott az emberi jogokról és Raoul Wallenberg vészkorszakbeli budapesti embermentő szerepéről a Közép-európai Egyetemen (CEU).
Carl Bildt a jelenlegi külpolitikai helyzetről is beszélt: az európai integráció és az európai alapelvek, a nyitott társadalom, a nyitott Európa fontosságát hangsúlyozta. Magyarországot ennek kapcsán is említette, de konkrétan nem beszélt a magyar törvényhozás vagy a magyar kormány tevékenységéről. Általánosságban szólt arról, hogy a demokratikus célokat még nem érte el teljesen Európa, így léteznek feszültségek a kisebbségek toleráns kezelésében. Az antiszemitizmus és az idegengyűlölet elleni küzdelem fontosságát külön is hangsúlyozta, miközben elismerte, nagy nehézségekkel küzdenek az európai társadalmak.
Bildt előadása után a közönség soraiból feltett kérdésre azt mondta, hogy ma is támogatná Magyarország felvételét az Európai Unióba - ismerve azokat a folyamatokat, amelyek hazánkban zajlanak. Bildt ezt később magyar újságíróknak is megerősítette - a hvg.hu kérdésére -, hozzátéve: nem szeretné, ha bezárulnának Európa kapui, ezért támogatja a további bővítést is.
A hvg.hu kérdésére azt is elmondta, hogy kedden tárgyal a magyar kormány képviselőivel, és szó lesz ezeken a tárgyalásokon a magyar törvényhozás elmúlt időszakbeli tevékenységéről. Bildt hangsúlyozta, hogy nem egyes nemzetek között kell a vitákat lefolytatni az európai alapelvekről, ezek megtárgyalására megvannak az EU megfelelő fórumai, intézményei. Svédország támogatja, hogy a brüsszeli bizottság és más európai fórumok vizsgálják meg a Magyarországgal kapcsolatos ügyeket.