Másodfokon is felmentették a volt OMV-vezért
Másodfokon is felmentették a bennfentes kereskedés vádja alól a Mol-részvénypakett eladása ügyében csütörtökön Bécsben Wolfgang Ruttenstorfert, az OMV korábbi vezérigazgatóját.
Az osztrák olajkonszern vezetőjét azzal vádolták, hogy bennfentes információval való visszaélést követett el, amikor 2009 márciusában, egy héttel az OMV Mol-részesedésének meglepetést okozó eladása előtt OMV-részvényeket vásárolt.
A Bécsi Tartományi Felsőbíróság megállapította, hogy a vállalatvezető egy vezetői ösztönzői program keretében vett részvényeket és a vállalat belső szabályai szerint három évig nem adhatta el az értékpapírokat, így nem tett szert tényleges árfolyamnyereségre. A bíróság egyúttal elutasította az ügyészségnek az ítélettel szemben benyújtott fellebbezését.
Az OMV 2009. március végén jelentette be, hogy eladja 20,2 százalékos Mol-részesedését az orosz Szurgutnyeftyegaznak 1,4 milliárd euróért, az akkori piaci ár kétszereséért. Ruttenstorfer egy március 18-án készült, és március 23-án megjelent interjúban még azt mondta, hogy nem áll szándékukban eladni a Mol-részvényeket. Az eladás utáni napokban 3,3 százalékkal, 24-ről 26 euróra emelkedett az OMV-részvények árfolyama. Ruttenstorfer ellen eredetileg az Osztrák Pénzpiaci Felügyelet tett feljelentést azzal érvelve, nem az a mérvadó, hogy nyert-e az ügyleten az igazgató, hanem az, hogy visszaélt-e bennfentes információval. Az eljárás nagy feltűnést keltett Ausztriában, főként vállalati körökben. Ismert osztrák üzletemberek nyílt levélben álltak ki Ruttenstorfer mellett és a bennfentes kereskedés tilalmára vonatkozó szabályok pontosítását szorgalmazták.