Világ MTI 2011. december. 01. 20:43

Schmitt: "a támadásokra nem szolgáltunk rá"

Eddig 115 ezren kapták meg a kettős állampolgárságot, és további 150 ezren várnak honosításra - mondta csütörtökön a washingtoni magyar nagykövetségen az amerikai magyarság képviselői előtt mondott beszédében Schmitt Pál köztársasági elnök. Arról is beszélt, hogy Magyarország "nem szolgált rá" a külföldi sajtóban megjelent negatív hírekre.

Az államfő szerint noha hivatalosan a Johns Hopkins Egyetem meghívására érkezett az amerikai fővárosba, látogatása csúcspontjának a helyi magyarokkal való találkozót tekinti. Schmitt Pál Magyarország nagyköveteinek nevezte az Egyesült Államokban élő magyarokat, és elismeréssel szólt azokról az erőfeszítésekről, amelyeket annak érdekében tesznek, hogy a fiatalabb nemzedékek is megőrizzék nyelvüket, kultúrájukat és az anyaországhoz való kötődést.

"Érdekünk, hogy az Egyesült Államokkal a lehető legjobb kapcsolatokat tartsuk fenn" - hangsúlyozta a köztársasági elnök, emlékeztetve arra, hogy a két ország ugyanannak a szövetségnek, a NATO-nak a tagja, a magyar és az amerikai katonák együtt teljesítenek szolgálatot Afganisztánban és Koszovóban, más béketeremtő és békefenntartó missziókban.

Schmitt Pál szóba hozta, hogy a világ- és az amerikai sajtóban számos negatív hír jelenik meg Magyarországról. "Úgy érzem, hogy ezekre a támadásokra nem szolgáltunk rá. Sokszor a demokráciát kérik számon rajtunk, sokszor a kiteljesedett piacgazdaság hiányát kritizálják. Csak azt nem szabad elfelejteniük, hogy amíg nekik 200 év állt rendelkezésre mindezeket kiépíteni, addig nekünk eddig összesen 20 év" - mondta.

Schmitt Pál arról biztosította mintegy 150 fős hallgatóságát, hogy az új magyar alaptörvény hosszú időre, nemzedékeken keresztül biztosítani fogja a magyar emberek számára a demokráciát, a békét és az emberi jogokat.

Az amerikai kormányzat egyetlen illetékesével sem találkozik a tervezett program szerint a magyar köztársasági elnök. Az elnöki hivatal szerint hivatalos útról van szó, az amerikai nagykövetség szerint azonban nem az - írta a Népszava.

Schmitt Pál szeptemberben honosítási okleveleket adott át Clevelandben.
MTI / Kovács Tamás
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.