Az önkormányzatok magyar nyelven is eskethetnek Romániában, miután hatályba lépett a román polgári törvénykönyv módosított változata - közölte a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).
Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettese szerint a szövetség által kivívott előírás áttörést jelent, hiszen annak a polgári törvénykönyvbe foglalása a szóban forgó kisebbségi jog kiterjesztését és a fokozott jogi biztosítékot egyaránt jelenti.
Emlékeztetett arra, hogy eddig kormányrendelet szabályozta az anyanyelven történő házasságkötést, de csak azokra a településekre vonatkozott, ahol a magyarság számaránya elérte a 20 százalékot. Most azonban bárhol megilleti ez a jog a romániai magyarokat - mutatott rá a főtitkárhelyettes, aki szerint mostantól magyar nyelven is le lehet vezetni a szertartás egészét, ugyanis eltörölték a polgári esküvők kötelező kétnyelvűségére vonatkozó előírást.