Nem akar felfordulást Kína a Közel-Keleten
Közel-keleti felfordulástól óvott szerdán Pekingben a kínai külügyminisztérium szóvivője az Irán nukleáris programja ellen felmerülő lehetséges válaszintézkedésekkel kapcsolatban.
Kína tanulmányozza a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) jelentését - közölte Hung Lej, miközben ismét az ügy békés, tárgyalásos úton való rendezésére szólított fel.
"Szeretném leszögezni, hogy Kína ellenzi a nukleáris fegyverek elterjedését és azt, hogy bármely közel-keleti ország atomfegyvert fejlesszen ki. Iránnak, mint az atomsorompó-szerződés aláírójának vállalnia kell az ebből fakadó felelősséget" - hangoztatta tájékoztatóján a szóvivő.
Hung arra figyelmeztette Teheránt, hogy tanúsítson rugalmas magatartást, őszinteséget, és működjön együtt komolyan a NAÜ-vel. Ezzel egy időben a NAÜ-től objektivitást kért és elkötelezettséget a kérdések tisztázása iránt. Mindkét fél számára a párbeszédet és az együttműködést javasolta.
"Egy újabb felfordulás megelőzése a Közel-Kelet biztonsági környezetében egyaránt fontos a térség és a nemzetközi közösség számára" - fogalmazott Hung. Az esetleges amerikai szankciókra vonatkozó kérdésre adott válaszából arra lehetett következtetni, hogy Peking nem sietne a kérdést az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé vinni.
A kínai médiában a katonai konfliktus, a háború veszélyéről, a helyzet bizonytalanságáról jelentek meg kommentárok. A központi pártlap, a Zsenmin Zsipao úgy véli, ha Irán nem hátrál meg, miközben az Egyesült Államok meggyőződése erősödik azt illetően, hogy Teherán nukleáris fegyvert állít elő, akkor "a háború veszélye nőni fog".
A Hszinhua hírügynökség szerzője úgy látja, hogy a NAÜ jelentése, amely az atomfegyver iráni előállításának gyanúját kelti, egyelőre híján van a bizonyítékoknak. Mint írja: "sem tanúk, sem fizikai bizonyítékok nem állnak rendelkezésre" a feltételezés alátámasztásához.
Irán Kína harmadik legnagyobb nyersolajszállítója, és az idei év első kilenc hónapjában 20,3 millió tonnát exportált a világ második legnagyobb gazdaságának. A statisztikai adatok mennyiségben és értékben jelentős növekedést mutatnak a tavalyi év azonos időszakához képest. Január és szeptember között közel 33 milliárd dollár volt a kínai import, ami 58 százalékos bővülést jelent.