2011. október. 18. 20:52 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 18. 21:28 Világ

Még mindig nem tudni, milyen lesz az átmeneti szlovák kormány

Továbbra is eltér a szlovákiai parlamenti pártok véleménye arról, milyen kormány vezesse az országot a március 10-re tervezett idő előtti parlamenti választásig.

Erre azért van szükség, mert az Iveta Radicová vezette kabinet egy hete elbukott a parlamentben az euroövezeti mentőalapról szóló, bizalmi szavazással összekötött szavazáson.

A kormánykoalíció két pártja - a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), illetve a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) - kedden közölte: úgy vélik, hogy a legjobb megoldás az lenne, ha a következő néhány hónapra ügyvivőként Iveta Radicová kormánya maradna hivatalban. 

A négy koalíciós párt, illetve az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt elnökeinek és az államfőnek hétfői találkozásukon nem sikerült közös nevezőre jutniuk az átmeneti kormány ügyében. Ivan Gasparovic bejelentette, hogy az újabb tárgyalási fordulóra csütörtökön este kerül sor.

Robert Fico a Smer elnöke újságíróknak azt mondta: nem biztos, hogy részt vesz a csütörtök esti találkozón, mert az átmeneti kormány nem a Smer, hanem az eddigi koalíció ügye. "A Smernek ehhez egyáltalán nincs semmi köze. Ez teljes mértékben Iveta Radicová kormányának felelőssége" - fogalmazott a volt miniszterelnök, akinek pártja a márciusi választás legnagyobb esélyese. Fico úgy véli, hogy Gasparovicnak most már csak a négy koalíciós párttal kellene tárgyalnia. Az ellenzéki pártvezér határozottan ellenzi, hogy az Európai Unió vasárnapi kormányfői csúcsértekezletén Szlovákiát Iveta Radicová képviselje. "Radicová megbukott, Brüsszelben nincs mit keresnie" - nyilatkozta kedden Fico.

Richard Sulík, a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke, akinek pártja a mentőcsomag ellen szavazott, s így a kormány bukásának egyik fő felelőse, viszont azt mondta: az átmeneti kormányt az SDKU-nak, a KDH-nak és a Hídnak, tehát a mentőcsomagot támogató három koalíciós pártnak kellene felállítania. Leszögezte, hogy a SaS ezt a kisebbségi kormányt nem támogatná.

Iveta Radicová a SITA kereskedelmi hírügynökségnek azt mondta: nem zárja ki, hogy az államfő pénteken visszahívja kormányát. A brüsszeli EU-csúccsal kapcsolatban elmondta: brüsszeli elvárás, hogy Szlovákiát a tanácskozáson a miniszterelnök képviselje. "Természetesen az is egy megoldás, hogy a szék (Szlovákiáé) üresen marad" - húzta alá a megbukott kormányfő.
 

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.