Lemondta további külföldi programját Ivan Gasparovic szlovák államfő, s a kormány bukása miatt mihamarabb visszatér Pozsonyba – közölte Marek Trubac elnöki szóvivő szerdán reggel.
Ivan Gasparovic hivatalos látogatáson Indonéziában tartózkodik, ahonnan a Fülöp-szigetekre utazott volna, s az eredeti tervek szerint szombaton kellene visszatérnie Szlovákiába. Gasparovic azért döntött a külföldi látogatás megszakítása mellett, mert kedden késő este megbukott az Iveta Radicová vezette jobbközép szlovák kormány. A pozsonyi parlament ugyanis nem hagyta jóvá a bizalmi szavazással összekötött voksoláson az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kibővítését. A bizalmi szavazás összekapcsolását egy adott törvénnyel a szlovák alkotmány lehetővé teszi.
Szlovákia az euróövezet utolsó tagállama, amely nem hagyta jóvá a mentőcsomagot. A négy koalíciós párt közül a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) volt az, amely az EFSF jogköreinek bővítését elutasította, ami végül a kabinet bukásához vezetett. A három további koalíciós párt – Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH), Híd – most az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párttal fog tárgyalni a mentőalap támogatásáról. Robert Fico pártja jelezte: hajlandó támogatni az EFSF elfogadását, de ennek megkéri az árát: a kormány átalakítását.
Miután Radicová kormánya a parlamentben nem kapta meg a bizalmat és megbukott, az államfőnek alkotmányos kötelessége a kormány visszahívása. Várható, hogy az új kormány megalakulásáig Gasparovic a Radicová-kabinetet kéri fel az ügyvivői kormány feladatainak ellátására.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a helyzet a kormány átalakításával nem oldódik meg. Miután új többségi kormánykoalíció kialakulása nehezen képzelhető el, a helyi megfigyelők arra számítanak, hogy előrehozott választásra kerül sor. Erről a megoldásról azonban a parlamentnek kell döntenie, mégpedig alkotmányos többséggel. Ez a hatályos szabályok szerint a 150 tagú törvényhozásban 90 szavazatot jelent. A Smer, amelynek több mint 60 képviselője van a parlamentben, már jelezte, hogy az előrehozott választás híve. Bugár Béla, a Híd elnöke is úgy nyilatkozott, hogy el tudja képzelni az idő előtti választást.
Politikusok és politológusok nyilatkozatai szerint az előrehozott választásra a jövő év elején vagy tavasszal kerülhetne sor. Konkrét tárgyalások erről a témáról azonban még nem voltak.
Merkel reméli, megszavazzák a stabilitási csomagot
A szlovák kormány bukása ellenére a német kancellár bízik abban, hogy Pozsony második nekifutásra meg fogja szavazni az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (ESFS) kibővítését. Angela Merkel vietnami látogatása közben kijelentette: bizonyos abban, hogy október 23-ig az euróövezet összes tagállamának az aláírása rajta lesz az ESFS bővítését rögzítő dokumentumon. (Október 23-án tartják az EU állam- és kormányfőinek következő csúcstalálkozóját.)
A német kormányfő egyúttal arra figyelmeztetett, hogy a gondokat nem lehet egy csapásra megoldani. Az euróövezet államainak adósságai évtizedek alatt halmozódtak fel. Az egymással való szolidaritás helyénvaló, ám csak akkor, ha az érintett államok megbízható gazdaságpolitikát folytatnak – jelentette ki Merkel. Egyúttal megismételte azt a javaslatát, hogy szigorúbb szankciókkal kellene büntetni azokat az országokat, amelyek nem tartják be a stabilitási egyezmény előírásait.
Ha még többet szeretne megtudni a szlovák kormány bukásának hátteréről, olvassa el kapcsolódó cikkünket!