Világ MTI 2011. október. 03. 13:40

A Vöröskeresztre is tüzet nyitottak a líbiai Szirtben

Vissza kellett fordulnia a Nemzetközi Vöröskereszt orvosi eszközöket szállító konvojának a líbiai Szirtből hétfőn, mert tüzet nyitottak rá.

Egy helyi szerint a felkelők szabaddá tették az utat a segélyszállítmány számára, de ahogy a konvoj begördült a városba, vissza kellett fordulnia, mert Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető hívei támadásba lendültek. A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó csapata viszont arról számolt be, hogy nem jött lövés a Kadhafi-pártiak részéről.

Szirtben súlyos válsághelyzet alakult ki, az élelem, a víz, az üzemanyag kifogyóban, és az orvosi eszközök utánpótlására is nagy szükség van.

Kadhafi szülővárosából hétfőn is menekültek el lakók, kihasználva a rövid szünetet a harcokban. Az Átmeneti Nemzeti Tanács csapatai a hét elején újabb rohamot indítottak a kikötőváros ellen, amelyet a Nemzetközi Vöröskereszt szerint már legalább tízezren hagytak el.

A szintén ostrom alatt álló Szabhából 1200 bevándorló Csádba menekítését kezdték meg vasárnap - közölte a Nemzetközi Migrációs Szervezet. A 11 különböző nemzet állampolgárai között nők és gyerekek is vannak. A bevándorlók megkönnyebbülésüknek adtak hangot, hogy elhagyhatták a körbezárt várost.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.