Lassan csomagolhat a NATO Líbiában egy amerikai tábornok szerint
A líbiai katonai misszió javarészt lezárult, a NATO szerepvállalása a végső szakaszba érkezhet - nyilatkozta Carter Ham amerikai tábornok.
Az Egyesült Államok haderejének Afrika-parancsnokságát (AFRICOM) vezető tábornok az AP hírügynökségnek adott, s szombaton közölt interjúban elmondta, hogy a NATO-műveletek végével nem kell megvárni Moammer Kadhafi bukott líbiai vezető foglyul ejtését, hiszen a missziónak a polgári lakosság védelme volt a célja, nem a diktátor megölése - amint azt a nyugati vezetők, köztük Barack Obama amerikai elnök is leszögezte. "Az, hogy még mindig valahol szabadlábon van, elsősorban a líbiaiakra tartozik, senki másra" - fűzte hozzá.
Az Észak-atlanti Tanács éppen a múlt héten hosszabbította meg a líbiai műveleteket három hónappal, de azzal a megjegyzéssel, hogy a missziót időről időre felülvizsgálják. Ham elmondta: céljuk az, hogy az Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) és csapatai "elfogadhatóan ellenőrizzék" a népesebb településeket, mielőtt véget vetnek a NATO missziójának. A légicsapások valószínűleg befejeződnek, hacsak külön nem kéri a líbiai átmeneti kormány felújításukat - közölte Ham.
"Nem akarunk egyik pillanatról a másikra lemenni nullára arról a pontról, ahol most vagyunk" - vélte a tábornok. "Bizonyos feladatok megmaradnak egy darabig, ha másért nem azért, hogy az átmeneti kormány segítséget kapjon, például a határok biztonságának garantálásában" - nyilatkozta az amerikai tábornok.