2011. augusztus. 27. 09:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 27. 09:45 Világ

Összeütközött két vonat Szlovéniában pénteken

Összeütközött két vonat Szlovénia északnyugati részén pénteken, s a balesetben harminckét ember megsérült - közölte a rendőrség.

Egy személyvonat kijárt Jesenice állomásáról, s frontálisan ütközött a vele szemben érkező tehervonattal - mondta el Marko Tancar, a szlovén vasúttársaság szóvivője. Hozzátette, hogy vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta-e a balesetet.

Az STA szlovén hírügynökség pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy váltóhiba miatt került egyazon vágányra a két vonat.

A sebesültek közül nyolc állapota súlyos, de egyikük sincs életveszélyben. Jesenice a fővárostól 65 kilométerre északnyugatra fekszik.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.