2011. augusztus. 23. 17:38 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 23. 17:49 Világ

Sokba kerül az USA-nak Kadhafi megbuktatása

A nyugati szövetségesek légi háborúja a líbiai rezsim ellen már jóval több mint egymilliárd dollárt emésztett fel, a kiadások nagy része az Egyesült Államokat terheli - jelentette kedden az ABC televízió.

Az amerikai televízió szerint Washingtonnak július végéig 896 millió dollárjába került a Kadhafi-rezsim ellen vívott háború. Szeptember végéig a légi csapásokkal kapcsolatos kiadások várhatóan elérik az 1,1 milliárd dollárt - jósolta az ABC.

Liam Fox brit védelmi miniszter júniusban 260 millió fontra (426 millió dollár) taksálta a tárcáját a líbiai intervencióval összefüggésben terhelő költségeket. A francia kormány számításai szerint az országnak napi 1,2 millió eurójába kerül a március óta tartó légi háború. Valérie Pécresse költségvetésügyi miniszter július elején 160 millió euróban (230 millió dollár) jelölte meg az addig fölmerült háborús kiadásokat.

A hatalmas költségek miatt Washington csak a március 19-én kezdődött légi csapások első napjaiban vállalt vezető szerepet az intervencióban, majd átruházta azt a NATO-ra. A beavatkozásban összesen 25 állam vesz részt, a fő terheket azonban Washington, Párizs és London viseli.

A hírszerzési feladatok döntő hányadát az Egyesült Államok vállalta és fizette. Az első támadásokat, amelyeknek kiindulópontját tengeralattjárók és hadihajók képezték, zömmel szintén az amerikai haderő hajtotta végre. Ennek során az első napokban 112 Tomahawk robotrepülőgépet indított útnak líbiai célpontok ellen. Egy-egy Tomahawk ára 1,5 millió dollár.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.