Világ MTI 2011. augusztus. 14. 12:45

Brit zavargások: nem egyértelmű, kinek kell megfizetnie a károkat

Nem egyértelmű, hogy a biztosítóknak vagy a rendőrségnek kell-e megtérítenie a múlt héten kezdődött zavargásokban keletkezett károkat; a kérdés már csak azért is komoly, mert 200 millió fontra rúgó összegről van szó.

A The Sunday Telegraph felhívása szerint alapvetően azt kell eldönteni, hogy egyedi bűncselekményeknek tekinthetők a történtek, vagy egy csoport tagjai együttesen tehetők felelőssé a rendbontásért, azaz az események megfelelnek-e a zavargás törvényben rögzített definíciójának. Míg az érintetteknek aligha döntő, ki téríti meg a kárukat, a biztosítóknak nem mindegy, nekik kell-e állniuk a legalább 200 millió fontra becsült számlát.

Amennyiben ugyanis az derül ki, hogy a rendbontók szervezetten, egységesen követték el a bűncselekményeket, a rendőrségnek kell megtérítenie a károkat, ha viszont azt állapítják meg, hogy egyedi esetekről van szó, akkor a biztosítókat terheli a fizetési kötelezettség.

Nagyítás-fotógalériánk a brit zavargásokról - Kattintson a képre!
AP

A közrendről szóló 1986-os jogszabály szerint zavargásról akkor lehet beszélni, ha legalább 12 ember együttesen fenyegeti a rendet, vagyis olyan helyzet alakul ki, hogy a helyszínen jelenlévők a személyes biztonságuk miatt aggódnak. Egy 1886-os törvény pedig azt mondja ki, hogy a rendőrség felelőssége a béke és a rend fenntartása az országban, ezért a zavargások okozta károkat neki meg kell térítenie. Ha azt állapítanák meg, hogy a zavargások miatt keletkezett károk megtérítése valóban a rendőrség dolga, akkor azoknak is fizetnének a történtekért, akiknek nem volt biztosításuk.

Mivel a rendőrség költségvetését a kormány csökkenteni akarja, valószínűleg azon lesznek, hogy bizonyítsák, az egyes helyszíneken 12-nél kevesebb rendbontó volt, így nem nekik kell fizetniük a károkért. Még ha a rendőrség felelősségét állapítják is meg, alighanem a biztosítóknak is több esetben fizetniük kell. Hosszú távon pedig a történtek azt eredményezhetik, hogy a rendbontások által érintett területeken a jövőben még drágább lesz a biztosítás.

A károk bejelentéséhez egy űrlapot kell kitölteni. A rendőrség eddig nyilvánvalóan nem tartotta túl valószínűnek, hogy a közeljövőben zavargások törnének ki az országban, mivel a kiosztott dokumentumok keltezésénél az évszám első két számjegyeként 19 van megjelölve.

 

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.