2011. augusztus. 11. 10:56 MTI Utolsó frissítés: 2011. augusztus. 11. 11:00 Világ

Felháborodtak a palesztinok az izraeli lakásépítési terveken

Éli Jisáj izraeli belügyminiszter megadta a végső jóváhagyást 1600 lakás építésére a kelet-jeruzsálemi Ramat-Slómó negyedben - közölte csütörtökön a minisztérium szóvivője. Az építkezések terve felháborítja a palesztinokat, akik jövendő államuk fővárosának tekintik Jeruzsálem keleti, nagyrészt arabok lakta szektorát.

Roj Lahmanovics szóvivő megjegyezte, hogy Benjámin Netanjahu kormányfő hivatala tudott az építési tervek előrehaladásáról. Azt is elmondta, hogy Jisáj miniszternek szándékában áll "még a közeli napokban" jóváhagyni további kétezer, illetve 600 lakás építését a szintén kelet-jeruzsálemi Givat-Hamatosz és Piszgat-Zeév zsidó negyedekben. Más forrás szerint összesen 2700 lakás épülne a két helyszínen.

Az építkezések terve felháborítja a palesztinokat, akik jövendő államuk fővárosának tekintik Jeruzsálem keleti, nagyrészt arabok lakta szektorát. A keleti városrészt Izrael az 1967. júniusi háborúban foglalta el, majd bekebelezte. A tervek jóváhagyásának "oka az izraeli gazdasági válság, és segíteni fog azoknak, akik építési telket keresnek Jeruzsálemben" - tette hozzá a szóvivő, célozva ezzel az Izraelben július közepe óta zajló nagy tiltakozási hullámra a lakásárak szédítő emelkedése miatt. "Mindebben semmi politika sincs, ez csak gazdasági kérdés" - bizonygatta.

Netanjahu reményei szerint a lakásépítések felgyorsulása idővel az árak csökkenését eredményezheti. A most jóváhagyott tervek megvalósítása azonban valószínűleg csak évek múlva kezdődhet el a szükséges engedélyezési eljárások miatt.

Lahmanovics emlékeztetett arra, hogy a ramat-slómói 1600 lakás tervét tavaly márciusban, éppen Joe Biden amerikai alelnök látogatása idején jelentették be, ami "igen nagy vitát keltett". A döntés súlyos válságot okozott az Egyesült Államokhoz fűződő diplomáciai viszonyban. Washington kedden megrótta Izraelt egy olyan terv előterjesztéséért, amely szerint 930 lakást építenének Kelet-Jeruzsálem egy másik negyedében.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.