Világ MTI 2011. augusztus. 11. 08:47

A jemeni elnök kész tárgyalóasztalhoz ülni

A jemeni elnök beleegyezett abba, hogy felújítsák a tárgyalásokat az Arab-öböl menti monarchiák által javasolt rendezési tervről - jelentette csütörtökön a jemeni rádió.

Ali Abdalláh Száleh azután beszélt erről szerdán a szaúd-arábiai Rijádban, hogy Washington a békés rendezésre szólította fel a Jemenben szemben álló feleket. Az Egyesült Államok attól tart, hogy ha a fegyveres felkelés nem ér véget Jemenben, megerősödhet az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel kapcsolatban álló iszlamista szélsőségesek befolyása. Száleh korábban háromszor is beleegyezett a tárgyalásokba az Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) által kidolgozott, békés hatalomátadást előirányzó rendezési tervről, de az utolsó pillanatban mindig visszatáncolt.

Ali Abdalláh Száleh
AP

A jemeni kormány egyik illetékese szerint az elnök egyértelműen kijelentette: a válság megoldása érdekében kész tárgyalni a fő ellenzéki pártokkal, más csoportokkal, a nemzetközi szervezetekkel és a térség államaival. A nyilatkozó hozzátette, hogy Száleh találkozott a kormánypárt tagjaival Rijádban, ahol gyógykezelésen tartózkodik, miután júniusban egy merényletben megsebesült. A megbeszélésen, amelyen jelen volt a támadásban szintén megsebesült kormányfő, a biztonsági szolgálat vezetője és más, Szálehhez hű vezetők, egyetértettek abban, hogy újrakezdik a tárgyalásokat a GCC kezdeményezéséről.

Jemen a januárban kezdődött, a harminc éve hatalmon lévő Száleh távozását követelő tiltakozó megmozdulások kezdete óta fokozatosan polgárháborúba süllyed. Száleh vasárnap hagyta el a rijádi kórházat, ahol a sebesülése óta kezelték. Az Egyesült Államok felszólítása ellenére közölte, hogy vissza kíván térni a jemeni fővárosba, Szanaába. 

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden "átfogó, szabályos, a jemeni vezetéssel történő, a jemeni népnek a változásra irányuló összes szükségletét és óhaját kielégítő politikai átmenetet" szorgalmazott. Dzsamál Benomar, az ENSZ-főtitkár jemeni különmegbízottja várhatóan rövidesen Szanaába utazik – közölte a jemeni illetékes.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.