Világ MTI 2011. augusztus. 04. 13:42

Az Air France cáfol Strauss-Kahn ügyében

Az Air France francia légitársaság csütörtökön azt állította: nem adott utasítást a személyzet összetételére azokon a járatokon, amelyeken a nemi erőszakkal vádolt Dominique Strauss-Kahn (DSK) utazott, azért, hogy az IMF volt vezérigazgatója közelében ne legyenek női utaskísérők.

A francia nemzeti társaság szóvivője hivatalosan közölte, hogy nem adtak ki ilyen utasítást, és nem kommentálja az ezzel kapcsolatos szóbeszédeket.

A Le Parisien című francia lap csütörtökön azt írta, hogy a Dominique Strauss-Kahnt erőszakkal vádoló New York-i szobalány ügyvédei megpróbálták tanúnak beidézni az Air France női alkalmazottait, számoljanak be a volt IMF-vezér esetleges helytelen utazási magatartásáról. 

AP

Az újság egyben közölte egy névtelen, az ügyvédeknek angolul írt levél tartalmát, amely szerint az Air France utasítást adott ki - még a New York-i botrány előtt -, hogy a Strauss-Kahn által igénybe vett járatokon a személyzet kizárólag férfiakból álljon, miután számtalan panasz érkezett utasoktól és a légitársaság alkalmazottaitól.

Az Air France légi kísérőinek szakszervezete hasonlóképpen cáfolta, hogy ilyen utasítások érvényben lettek volna a társaságnál.

 

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.