Újabb részletekre derült fény a pénteki kettős támadásról: az egyik lap úgy tudja, Anders Behring Breivik egy ezüstszínű Fiat Doblóval menekült el az oslói robbantás helyszínéről, illetve kiderült az is, hogy rengeteg repülőgép-üzemanyagot vásárolt az interneten. A rendőrség eközben befejezte az eltűntek utáni kutatást Utoya szigetén.
Címlapján közölt fotót az oslói Hammersborg térről a norvég VG híroldal, ott parkolhatott ugyanis Anders Behring Breivik azzal az autóval, amellyel elhagyta a helyszínt a nyolc halálos áldozatot követelői robbantás után. A tér egy kőhajításnyira volt attól a belvárosi területtől, ahol a detonáció történt. Bár a rendőrség nem erősítette meg, a VG úgy tudja, Breivik egy ezüstszínű Fiat Doblóval menekült el. Azt nem lehet tudni, hogy ugyanezzel a járművel érkezett-e meg a mólóhoz, ahonnan az Utoya szigetre ment tovább.
Az Aftenbladet című lap azt írta, hogy Breivik a robbanóanyagot egy Volkswagen Crafter típusú járműben helyezte el, majd a Fiat Doblóval hajtott a mólóhoz Utoya felé. Az újság szerint mindkét autót az Avis kölcsönzőtől bérelte. Az Avis egyik képviselője a lapnak azt mondta, hogy a járművekkel kapcsolatos minden információt továbbítottak már a rendőrségnek.
A VG szintén kiderítette, hogy Breivik szinte naponta rendelt modellrepülőkhöz használt üzemanyagot két norvégiai online üzlettől. Ezt az anyagot is házilag készített robbanóanyagok előállításához használják. A lap által megszerzett két számla szerint a férfi tavaly szeptemberben 16 liter üzemanyagot vásárolt - amely a megszokott rendelések mennyiségénél jelentősen több -, amit nyugat-oslói címére szállítottak ki. Breivik több mint 2300 koronát fizetett a szállítmányért - tette hozzá a lap.
Letartóztattak egy finn bombagyárost |
A finn rendőrség szerdán letartóztatott egy 18 éves fiút, aki 10 kilogrammnyi ammóniumnitrátot rendelt egy lengyelországi eladótól és akinek otthonában bombák gyártáshoz alkalmas felszereléseket találtak - jelentette a norvég VG híroldal a finn FNB hírügynökséget idézve. A finn Italehti cím lap szerint a fiú elmondta, hogy emberekben akart kárt tenni. A norvég rendőrség szerint egyelőre nincs arra utaló nyom, hogy a finn eset összefüggne az Oslóban történt robbantással, illetve az Utoya szigetén történt lövöldözéssel, amelyben összesen 76 ember halt meg. |
A norvég rendőrség eközben csütörtökön bejelentette, hogy befejezték a további áldozatok utáni kutatást az Utoya szigeten, ahol Breivik 68 embert lőtt le múlt pénteken.
Azt nem tudni, hány eltűnt után kutattak még, a rendőrség most úgy fogalmazott, hogy a számuk "nagyon alacsony" - írta a BBC. A rendőrség folytatja az áldozatok nevének közzétételét, eddig 24 személy adatait adták ki a helyi lapoknak és csatornáknak.
Pénteken újra meghallgatják Breiviket, a kérdéseikkel most leginkább arra koncentrálnak majd, hogy "van-e további veszély" - idézte a BBC Paal-Fredrik Hjort Kraby nyomozó ügyészt, aki szerint a férfit az utóbbi napokban befutott újabb információkról is kifaggatják majd.
Voltak, akik megköszönték Breiviknek |
A csehországi szélsőségesek az interneten egy levélben köszönték meg Breiviknek, amit tett. Az írás szerint a merénylő tette "több mint érthető, és számos, a multikulturalizmus ellen harcoló személynek ihletül szolgált". "A White Media hírportálon megjelent levelet a cseh rendőrség már elemzi" - közölte Pavla Kopecká rendőrségi szóvivő.
Csütörtökön a román szenátus igazságügyi bizottságának alelnöke azt mondta, voltaképpen nem az elfogott tettes, hanem az EU jelenlegi vezetői felelősek a norvégiai vérengzésért. Iulian Urban, a kormányzó Demokrata Liberális Párt (PDL) szenátora szerint az EU-politikusok "ráerőltették az európaiakra a multikulturális eszmét", és nem szálltak szembe az "iszlám gyarmatosítással". (MTI) |
A következő meghallgatása is zárt ülésen zajlik majd, a hatóságok így akarják elkerülni, hogy üzeneteket küldhessen, akár titkos jelzésekkel is. A BBC szerint a rendőrség továbbra is úgy véli, Breivik egyedül követte el a kettős támadást, bár a férfi korábban azt mondta, két másik sejt is működhet még.
A rendőrség továbbra is vizsgálja azokat a biztonsági kamerák által készített felvételeket, amelyek az oslói robbantás előtti percekben készültek és állítólag Breivik is látható rajtuk - közölte a BBC, amely rendőrségi forrásokat idézve hozzátette, a videofelvételek kiértékelése akár hetekig is eltarthat. A norvég főügyész bejelentette, hogy a vádirat várhatóan nem készül el az év vége előtt, Breivik pere tehát leghamarabb jövőre indulhat el.