2011. július. 28. 14:44 MTI Utolsó frissítés: 2011. július. 28. 14:59 Világ

Elindult a vizsgálat a brit lehallgatási ügyben

Egy vezető bíró irányításával megkezdődött csütörtökön Nagy-Britanniában a magántelefonok tömeges lehallgatásával kapcsolatos vizsgálat.

Az első szakaszban a brit sajtószabályozásra, valamint a politika és a sajtó kapcsolatára irányuló vizsgálatot végez a bizottság, amelyet Brian Leveson vezet.

Az első meghallgatások szeptemberben várhatóak. A bizottságnak 12 hónapja van arra, hogy lezárja a vizsgálatot, és megfogalmazza ajánlásait.

A vizsgálatot David Cameron kormányfő két hete jelentette be a brit parlament alsóházában. Közlése szerint a vizsgálat elvégzésével megbízott magas rangú bíró vezette független testület egy éven belül ajánlásokat fogalmaz meg az "új, hatékonyabb sajtószabályozásra". A cél az, hogy a brit sajtó őrizze meg szabadságát, sokszínűségét, valamint függetlenségét a kormánytól, ugyanakkor a legmagasabb szintű etikai és szakmai normákat is érvényesítse – fogalmazott David Cameron.

A vizsgálattal megbízott héttagú testület munkájában két újságíró és egy aktivista is részt vesz, aki a polgári jogok védelmével foglalkozik. A bizottságnak jogában áll beidézni bárkit, de Leveson bíró reményét fejezte ki, hogy az érintettek önszántukból segítik a vizsgálatot.

A vizsgálat előzménye az utóbbi évtizedek legsúlyosabb nagy-britanniai sajtóbotránya, amelybe Rupert Murdoch sajtómágnás globális médiabirodalmának legnagyobb - azóta meg is szüntetett - brit vasárnapi lapja, a News of the World keveredett bele magántelefonok tömeges lehallgatásával, üzenetrögzítőjük feltörésével.

A világ legnagyobb olvasottságú angol nyelvű újságja körül a hónap elején robbant ki a súlyos etikai botrány, miután kiderült, hogy a lap néhány éve feltörte és lehallgatta egy elrabolt és meggyilkolt kislány, a 13 éves Milly Dowler mobiltelefonjának üzenetrögzítőjét, exkluzív értesülésekre vadászva.

A lap az azóta előkerült újabb bizonyítékok szerint két másik meggyilkolt kislány szüleinek, valamint a 2005. július 7-i, 52 emberéletet kioltó londoni terrormerényletben meghaltak szeretteinek és az iraki, afganisztáni frontokon elesett brit katonák hozzátartozóinak mobiljait is feltörte, lehallgatta.

Rendőrségi adatok szerint a News of the World az utóbbi években csaknem négyezer közéleti személyiség és magánszemély mobiltelefonjaihoz férhetett hozzá.

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.