Betiltanák a cseh kommunista pártot
A negyedik legnagyobb cseh parlamenti párt, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) tevékenységének felfüggesztését kívánja kezdeményezni a prágai kormány.
A Petr Necas miniszterelnök vezette kabinet szerdán megbízta Jan Kubice belügyminisztert, hogy novemberig dolgozza ki azt a beadványt, amellyel a kormány a bírósághoz fordul, hogy függessze fel a kommunista párt tevékenységét - közölték a cseh kormány ülése után Prágában. A kormány annak ellenére döntött így, hogy a belügyminisztérium szakértői csoportja által készített elemzés ezt a lépést nem javasolja, megalapozatlannak tartja. Az elemzést a belügyminiszter a kormány elé terjesztette, amely azt tudomásul vette.
A belügyminisztérium szakértőinek elemzése szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjára egyetlen ok sem vonatkozik azon okok közül, amelyeket korábban a legfelsőbb közigazgatási bíróság határozott meg egy politikai párt megszüntetésére. A szakértők nem találtak semmiféle bizonyítékot arra nézve, hogy a kommunista párt tevékenysége sértené az ország alkotmányát, törvényeit, a demokratikus államberendezkedést, illetve hogy a párt olyan szervezetekkel működne együtt, amelyek erőszakkal próbálnák hatalomra juttatni a kommunista ideológiát.
"A párt programja, vezetőinek nyilatkozatai, a hivatalos dokumentumok és a weboldalak tükrében nem igazolható az az állítás, hogy a KSCM elleni jogi lépések sikeresek lehetnének" - idézte a Lidové Noviny című konzervatív cseh napilap az elemzés egyik alapkövetkeztetését. "Figyelembe kell venni azt is, hogy a párt immár húsz éve egy demokratikus jogállam keretei között működik, s eddig semmi jele sincs annak, hogy a társadalom a demokratikus választásokon ne tudná tisztázni viszonyát a KSCM-hez" - olvasható továbbá a dokumentumban, amelyet a kormány tudomásul vett.
A belügyi szakértők állásfoglalásuk megírása előtt áttanulmányozták a kommunista párt programját és legfőbb dokumentumait, a vezetőik beszédeit, nyilatkozatait, a kommunista sajtót azzal a céllal, hogy nem sértik-e az emberi jogokat. A szakértők szerint azt is látni kell, hogy az európai emberi jogi bíróság a hidegháború után sokkal toleránsabb módon kezeli a kommunista ideológiát, mint a náci ideológiát. A hatályos cseh törvények szerint a kormány az egyetlen olyan szerv, amely jogosult javaslatot tenni egy-egy párt vagy mozgalom tevékenységének a felfüggesztésére, illetve a tömörülés feloszlatására.
Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja a korábbi állampárt, Csehszlovákia Kommunista Pártjának rendszerváltás utáni felbomlása után jött létre. A parlamenti választásokon általában 10-15 százalék közti eredményt ért el. Az új kommunista párt betiltását évek óta szorgalmazza a cseh jobboldal, de eddig sikertelenül. Mirek Topolánek kormányának a kommunista párt tevékenységének felfüggesztését célzó beadványát a bíróság elutasította és alaptalannak minősítette.
A cseh sajtóban megjelent vélemények többsége szerint a kommunista párt tevékenységét a rendszerváltás idején lett volna esetleg érdemes betiltani. Miután ez különböző okok miatt nem történt meg, ma a párt betiltása nehezen indokolható.