Világ MTI 2011. július. 06. 12:05

Timosenko perében a bíró felfüggesztette a tévéközvetítést

Felfüggesztette a tévéközvetítést a tanúmeghallgatások idejére szerdán a bíró a volt ukrán kormányfő, Julija Timosenko kijevi perében.

AP
A bíró az ügyész kérésére döntött így. A vád szerint ugyanis, amennyiben folytatódna az adás, akkor a még meg nem hallgatott tanúk értesülnének az ott elhangzottakról. Az élő adást a tanúk meghallgatását követően folytatják.

Timosenkót többek között azzal vádolják, hogy hivatali hatalmával visszaélve, 2009-ben Ukrajna számára előnytelen gázszállítási szerződéseket kötött Oroszországgal, illetve kormányfőként utasítást adott a kiotói (szén-dioxid-kibocsátási) kvóták eladásából származó összeg egy részének nem rendeltetésszerű felhasználására. Az így okozott kárt mintegy 200 millió dollárra becsülik.

A per a múlt héten, szerdán kezdődött. Timosenko cáfolja az ellene felhozott vádakat, és politikai indítékúnak tartja az ellene indított eljárást. Amennyiben bűnösnek találják, héttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?