Világ MTI 2011. június. 11. 19:11

Gasparovic: "nem szabad agresszívnek lenni, de figyelmetlennek sem"

Ivan Gasparovic szlovák államfő úgy véli, hogy a pozsonyi politikusoknak reagálniuk kellene a magyar politikusok nyilatkozataira - jelentette a közszolgálati TASR hírügynökség.

A TASR szerint Gasparovic újságírók előtt nyilatkozott, de a jelentésből nem derül ki, hogy ezt mikor és hol tette. Gasparovic azt mondta, hogy külpolitikai téren Szlovákiának nem volna szabad a homokba dugnia fejét, s úgy tenni, hogy nem lát, nem hall semmit. Az elnök ugyanakkor jelezte: nem venné szívesen az agresszív reakciókat, amelyek kárt okozhatnának a kétoldalú kapcsolatokban.

A szlovák köztársasági elnök Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének hétfői lapinterjújára reagált.

Kövér László a Hospodárské Noviny című prágai és pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjújában azt állította, hogy a magyar nemzet nem mondhat le egyetlen részéről sem, s a szlovákiai magyarok szellemi és kulturális értelemben a magyar nemzethez tartoznak. Kijelentette, hogy a bős-nagymarosi vízmű egyoldalú felépítése által Pozsony megváltoztatta a magyar-szlovák határt, s ezt a helyzetet Magyarország a nemzetközi jog segítségével próbálta orvosolni, holott akár katonai erőt is alkalmazhatott volna.

Gasparovic ismételten azt mondta, hogy az ilyen szavakra reagálni kell. "Meglehet, hogy néha határozottabban. Tanúsága ennek Románia politikája, amely az utóbbi időben mintha felébredt volna aléltságából, mert rájött, hogy nem minden van úgy, ahogy gondolták, hogyan viselkedhet országukban a nemzeti kisebbség" - jelentette ki Gasparovic.

A szlovák elnök szerint intenzívebbé kellene tenni a szlovák-magyar vegyes bizottságok találkozásait, keresni kell a megértést, tárgyalni kell. "Bár megértem, hogy a tárgyalásokhoz két félre van szükség" - jegyezte meg. Gasparovic elvárná, hogy Kövér nyilatkozataival kapcsolatban a szlovákiai magyar pártok is véleményt mondjanak.

"Nem szabad agresszívnek lenni, de figyelmetlennek sem. Gyakran mondják, hogy félünk, senki sem fél. De nem lehetünk abban a pozícióban, hogy valamit nem akarunk hallani, mert az az erő, amely azután felébredhet, már olyan lesz, hogy lehetetlen lesz megakadályozni azokat a problémákat, amelyek ebből keletkeznek" - fejtette ki Gasparovic.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.