Világ MTI 2011. április. 26. 19:36

Líbia Oroszországtól az ENSZ BT összehívását kérte

Líbia arra kérte Oroszországot, hogy kezdeményezze az ENSZ Biztonsági Tanácsa rendkívüli ülésének az összehívását a Líbia elleni "nyugati agresszió" miatt - jelentette be kedden a hivatalos líbiai hírügynökség.

A jelentés szerint az ülésen meg kellene vitatni "az eltúlzott mértékű gyarmati és keresztes agressziót, amely polgári célpontokra sújt le Líbiában, és megpróbálta célba venni Moammer Kadhafi vezetőt is, megsértve ezzel két biztonsági tanácsi határozatot és a nemzetközi megállapodásokat".
   
Az orosz válaszról egyelőre nincs hír, de Vlagyimir Putyin miniszterelnök valamivel korábban élesen bírálta a nemzetközi koalíció líbiai beavatkozását, és kijelentette, hogy a Nyugat megengedhetetlen módon túllépett a Biztonsági Tanács idevágó határozatán.
   
Líbia az Afrikai Unió rendkívüli csúcsértekezletének az összehívását is kérte kedden. Az Addisz-Abebában tárgyaló Abdelati Obeidi líbiai külügyminiszter azt javasolta, hogy az államfők a lehető leghamarabb vitassák meg, "miként lehetne mozgósítani a kontinens képességeit a külső erők Líbiát támadó agressziója ellen".
   
Amióta a NATO irányítja a líbiai hadműveleteket, a szövetség harci gépei 3858 bevetésen vettek részt, amelyből 1606 volt támadó szándékú - írta a brit hírügynökség egy összeállításban. Az akciókhoz mintegy kétszáz repülőgép áll rendelkezésre. A partok mentén 19 hadihajó járőrözik, hogy betartassa a fegyverszállítási embargót. Összesen 640 hajót ellenőriztek, 17-nek a fedélzetére is felmentek a haditengerészek, és ötöt térítettek el az útjából.

Putyin: "Miért kellett kívülről beavatkozni ebbe a fegyveres konfliktusba?"

Élesen bírálta a nemzetközi koalíció líbiai beavatkozását Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy senki nem kapott felhatalmazást Moammer Kadhafi líbiai vezető megölésére. Koppenhágában kedden a Lars Lokke Rasmussen dán miniszterelnökkel tartott közös sajtóértekezleten Putyin úgy vélte, hogy a Nyugat megengedhetetlen módon átlépett a líbiai légtér feletti zárlatról rendelkező biztonsági tanácsi határozaton. Álláspontja szerint Líbiában a "belső ellentmondások" fajultak el "fegyveres konfliktussá", s ennek megoldása csakis a líbiaiak feladata.
   
"Miért kellett kívülről beavatkozni ebbe a fegyveres konfliktusba? Akkor most minden belső válságba beavatkozunk? Ha akár csak Afrikát tekintjük, nézzék meg Szomáliát, mi történik ott sok éve. Miért nem ott teremtünk rendet? Vagy a világ más országaiban, mindenhol bombázni fogunk és légicsapásokat mérünk?" - mondta Putyin, hozzátéve, hogy talán "csak nem egereket akarnak fogni" a nyugati vadászgépek Kaddhafi palotáinak állandó támadásával.
   
Emlékeztetett arra is, hogy nyugati vezetők kezdetben még elutasították Kadhafi megölését, most viszont "egyes hivatalos személyek" már a líbiai vezető megsemmisítéséről beszélnek. "És ki engedélyezi ezt? Netán volt bírósági eljárás? Ki ragadta magához azt a jogot, hogy elítélje azt az embert (Kadhafit), bármilyen is legyen" - füstölgött az orosz kormányfő, aki már első reagálásában is "keresztes háborúkra felszólító középkori felhívásnak" minősítette a Líbiáról márciusban elfogadott BT-határozatot.
   
Putyin fájlalta, hogy a koalíciós erők légiereje megsemmisíti egy kis ország nemzedékek munkájával létrehozott infrastruktúráját, s "lényegében az egyik harcban álló fél e légierő támogatásával támadja" a másik felet. A konfliktusban érintett minden országot felszólított arra, hogy a nemzetközi joggal összhangban, felelősségének teljes tudatában és a polgári lakosság érdekeinek figyelembe vételével cselekedjen.
   
Az orosz kormányfő amúgy azt gyanítja, hogy a líbiai eseményekbe történő külső beavatkozás mögött az észak-afrikai ország busás szénhidrogén-lelőhelyeit kell keresni. A kőolajtartalékok esetében Líbia az első helyen áll az afrikai országok között, míg a földgáznál a negyediken. "Rögtön felvetődik a kérdés, nem ez érdekli-e elsősorban mindazokat, akik most ott mesterkednek" - fogalmazott Putyin.

Hirdetés