Világ MTI 2011. április. 19. 14:35

Belga lap az új alkotmányról és az alkotmányos puccsról

Orbán Viktor miniszterelnök személyes győzelmet ünnepelhetett hétfőn az Istenre, kereszténységre, hagyományos családra utalásokat tartalmazó új alkotmánnyal, amelyet azonban az ellenzék alkotmányos "puccs"-nak minősített – írta kedden a La Libre Belgique című brüsszeli napilap.

A francia nyelvű újság főként budapesti különtudósítója, Christine Dupré tollából két teljes oldalt szentelt az alkotmány elfogadásának, beszámolva az ahhoz kapcsolódó, múlt hét végi tüntetésekről is.

Megemlítette, hogy az alkotmányt szerkesztő csoport vezetője, Szájer József (Fidesz) európai parlamenti (EP-) képviselő részben az EP két székhelye, Brüsszel és Strasbourg között ingázva, iPad-jén írta a tervezetet.

AP

A kormánypártok történelmi pillanatnak tekintik az alkotmány elfogadását, a szöveg bírálói viszont úgy vélik, hogy az alapvető szabadságjogokat sért, és lényegében eszközül szolgál a kormányfőnek arra, hogy hatalmát megszilárdítsa – írta a cikk.

A kétharmados többséggel rendelkező kormányerők támogató voksaival nem fért kétség a szavazás sikeréhez, az ellenzék egy része viszont bojkottálta azt, míg a Jobbik ellene szavazott – jelezte a belga lap. Egy külön cikkben a La Libre Belgique arról is írt, hogy a kormány költségvetési érvekre hivatkozva nehezebbé tette számos kulturális intézmény helyzetét.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.