Világ MTI 2011. április. 17. 10:22

Japán: három hónap múlva kezdhet csökkenni a sugárzási szint

Körülbelül három hónap múlva kezdhet csökkenni a radioaktív sugárzás szintje a megsérült Fukusima-1-es atomerőműnél - közölte vasárnap az erőművet üzemeltető TEPCO cég.

Hat hónapon belül jelentősen csökkentik a sugárzási szintet, majd később befedik a megrongálódott reaktorépületeket, elszállítják a nukleáris fűtőelemeket, kilenc hónapon belül pedig úrrá lesznek a válságon. Ezt a tervet azért alakították ki, hogy az erőmű térségéből távozni kényszerült lakók fokozatosan visszatérhessenek - tette hozzá sajtóértekezletén a cég elnöke, Kacumata Cunehisza. Közölte, hogy a cég minden tőle telhetőt megtesz a válság súlyosbodásának elkerüléséért.

A japán társadalom egyre türelmetlenebb amiatt, hogy a TEPCO több mint egy hónappal a 9-es erősségű földrengés, a hatalmas szökőár és az erőmű megrongálódása után sem képes megoldani a nukleáris válságot.

Kacumata sajtóértekezletén nem tudta megmondani, hogy mikor térhet vissza a térségbe az a több tízezer ember, akiknek el kellett hagyniuk otthonaikat. Kaieda Banri kereskedelmi miniszter szerint legkorábban hat, de kilenc hónap múlva már biztosan elkezdődhet visszatelepülésük.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.