Bugárék kíváncsiak, hogy illegálisan hallgatnak-e le politikusokat
A Híd azon lesz, hogy ellenőrizze a környezetvédelmi miniszter, Nagy József illegális lehallgatásáról szóló sajtóhíreket - mondta Bugár Béla a párt elnöke.
"Különféle lehetőségeink vannak az információk beszerzésére, amelyekről természetesen egyelőre nem kívánok beszámolni. Annyit szeretnék csupán hangsúlyozni, hogy ezek a lehetőségek legálisak" - jelentette ki szerdán Bugár Béla, a Híd elnöke Igor Štefanov (SNS) állítására reagálva, amely szerint a belügyminiszter, Daniel Lipšic tudtával számos közjogi méltóságot hallgatnak le a belügyi szervek. A TA3 szerdai információja szerint a lehallgatott politikusok egyike a környezetvédelmi miniszter, Nagy József.
Daniel Lipšic belügyminiszter március 31-én jelentette be, hogy polgári feljelentést tesz Igor Štefanov (SNS) képviselő ellen, mert a politikus azt állította róla, hogy 40 parlamenti képviselőt hallgatnak le illegálisan. "Még Štefanov képviselő úr, akit megalapozottan gyanúsítanak egy bűntényben, sem engedheti meg magának, hogy azt mond, és úgy, amit akar" - jelentette Lipšic.
Igor Štefanov képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kérte az ügyészség korábban a minisztersége idején kirobbant korrupciógyanús faliújságtender-botrány kapcsán. Štefanov nem sokkal eztán állt elő azzal, hogy egy meg nem nevezett, de "jól informált" személy tudatta vele, hogy 40 képviselőt és újságírót hallgatnak le a belügyminiszter tudtával.