Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Noha nem Moammer el-Kadhafi rendszerének megdöntése, hanem a felkelők és a regnáló hatalom közötti erőviszonyok kiegyenlítése a nemzetközi erők légitámadásának célja, a líbiai diktátornak még akkor sem lesz nagy jövője, ha a felkelés esetleg elbukik. Van olyan szakértő, aki politikai káoszt jósol.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtök éjjel elfogadott határozata értelmében a brit és a francia légierő támadást indíthat líbiai célpontok ellen, annak érdekében, hogy megóvják a felkelők kezén lévő Bengázit, pontosabban lakosait a Kadhafihoz hű hadsereg bombázásaitól. A nyugati hatalmak nem nézhették tétlenül, hogy a líbiai diktátor –az ellene rendezett tüntetésekre és a felkelők területfoglalására válaszul – saját népe ellen fordult.
Kadhafi túllőtt a célon
Noha a franciák és a britek által szorgalmazott légicsapás cseppet sem volt az Egyesült Államok ínyére, miután az Arab Liga is Kadhafi ellen fordult, Washington áment mondott az akcióra. Így az ENSZ BT – az oroszok, a kínaiak, illetve a nem állandó BT-tag brazilok, indiaiak és németek tartózkodása mellett – végül a líbiai diktátor számára igencsak kellemetlen döntést hozott. Biztonsági szakértők véleménye szerint a nyugati erők légitámadásának (és a légtérzárnak) nem Kadhafi rendszerének megdöntése a célja, hanem a felkelők és a kormányerők közötti, nem éppen szimmetrikus erőviszonyok kiegyenlítése. De ha a franciák és britek vezette katonai akció netán kudarccal is ér véget (és a líbiai felkelés elbukik), hosszútávon Kadhafi jár rosszul, mindezek után ugyanis már nem lesz olyan nyugati, demokratikus állam, amely megbocsátana neki. Líbia így elszigetelt lesz.
Kadhafi mindezt megúszhatta volna, ha követi egyiptomi „társa”, Hoszni Mubarak elnök példáját és a népharagot érzékelve önként távozik a hatalomból. Netán kiegyezik a tüntetőkkel, vagy engedményeket tesz nekik, ahogy ezt más arab vezetők is megtették a jelenlegi elégedetlenségi hullám alatt. Ám Kadhafi – ahogy korábban is mindenben – ebben is külön utat választott: katonái és Afrika más területeiről toborzott zsoldosai vérengzésbe kezdtek és terrorista módszerekkel igyekeztek visszaszerezni az ország feletti irányítást. A 2004 után Európával jó kapcsolatokat kialakító, a Nyugat felé nyitó Kadhafi így pillanatok alatt kegyvesztett lett. Február végére a nemzetközi diplomácia már komoly nyomást gyakorolt rá, hogy hagyjon fel a vérontással és távozzon a hatalomból, miközben egyre többen szorgalmazták a vérengzés felelőseinek nemzetközi bíróság elé állítását is.
Mit támadnak a nyugati erők?
A nemzetközi erők légitámadásainak célja, hogy megsemmisítsék a radarokat, a légvédelmet, a földi vezetési pontokat, továbbá lehetőleg a páncélos erőket is. Biztonságpolitikai szakértők szerint azonban kérdéses, hogy Kadhafi hol helyeztette el ezeket. Nincs kizárva ugyanis, hogy a légvédelmi stratégiai célpontok iskolák, kórházak és más civil helyek mellett találhatók. Ha így van, akkor a szövetséges erőknek figyelmeztetniük kell a civileket, hogy menjenek minél távolabb a vezetési pontoktól. Az ugyanis rossz propaganda lenne, ha ártatlan civilek halnának meg a légicsapásokban.
Mi lesz, ha Kadhafi veszít?
Ha a felkelők győzelmet is aratnak Kadhafi felett, egyelőre bizonytalan, mi lesz azután. Egy nemrég Líbiából visszatért politikai elemző, Frederic Wehrey politikai káoszt jósol a Foreign Policy külpolitikai folyóiratban közölt írásában. Wehrey – emlékeztetve arra, hogy Líbiában egyáltalán nincs működő civil társadalom, ahogy legitim intézmények sincsenek – úgy véli, a Kadhafi utáni új korszakot azoknak a csoportoknak a felemelkedése fogja majd jellemezni, amelyeket a jelenlegi rendszer sokáig elnyomott.
A közeljövőben – még ha Kadhafi le is lép majd a színről – a szabad Líbia erői és a rezsim keményvonalas elemei közötti versengés várható Wehrey szerint. Utóbbiak közé sorolja az elemző Kadhafi fiait és a mögöttük álló milíciákat, míg az előbbiek között a líbiai hadsereg azon tisztjei bukkanhatnak fel, akik az utóbbi időben a felkelőkhöz csatlakoztak. Wehrey emlékeztet arra, hogy Kadhafi a kilencvenes évek elején szándékosan gyengítette a hivatalos testületet, miután alsóbb rangú tisztek puccsot akartak ellene végrehajtani.
Az egyiptomi és a tunéziai események idején pedig Kadhafi villámgyorsan nyugdíjba küldött több idős katonatisztet, köztük olyanokat is, akik az 1969-es államcsíny idején hatalomra segítették. A líbiai diktátor ugyanis attól tartott, ezek az idős, de tapasztalt emberek az ellenzék oldalára állhatnak. Wehrey írásában azt állítja: a Kadhafi utáni időkben ezekre a katonatisztekre hárulhat az a feladat, hogy a nemzeti érdekeket pártatlanul képviseljék. Az elemző szerint a politikai káoszt növeli majd a különféle törzsek közötti vetélkedés, s nagyon is fennáll a veszélye a törzsek közötti háborúskodásnak.
