2011. március. 15. 08:28 MTI Utolsó frissítés: 2011. március. 15. 09:36 Világ

Tűz volt a fukusimai atomerőműben, nőtt a sugárzás szintje

Tűz ütött ki a japán fővárostól északra fekvő Fukusima atomerőmű egyik reaktorában, és az erőmű körzetében jelentősen megnőtt a sugárzás - jelentette be kedden tv-beszédben a japán kormányfő. A tüzet időközben a hivatalos jelentések szerint eloltották. Hírek szerint robbanás következtében gyulladt ki a 4-es reaktor.

Kan Naoto fölszólította az atomerőmű 30 kilométeres sugarában élőket, hogy maradjanak otthon, és zárkózzanak be. A felhívás lényegében a Fukusimától 20 kilométernél távolabb lakókra vonatkozik, mert azt a 200 ezer embert, aki az 1-es erőmű 20 kilométeres körzetében lakik, már szombaton fölszólították, hogy hagyja el lakóhelyét.

Edano Jukio, a kabinet főtitkára, kormányszóvivő azt mondta, az egészségre káros a sugárzás szintje az erőműnél, és a szivárgás miatt egyre növekszik. Az erőműtől távolabb alacsonyabb a radioaktivitás.

A japán kormány tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) arról, hogy kedden is történt két robbanás a Fukusima-1 atomerőmű egy-egy reaktorában, hogy kigyulladt egy kiégett üzemanyagrudak tárolására szolgáló víztartály - a tüzet azóta eloltották -, valamint hogy radioaktív anyag áramlik ki közvetlenül az atmoszférába. Az erőműnél óránként 400 miliszivert sugárzást mérnek. Évi 100 milliszivert radioaktív sugárzás már rákbetegséget okozhat a Nukleáris Világszervezet szerint.

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?