2011. február. 22. 02:05 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 22. 10:13 Világ

Nagy erejű földrengés Új-Zélandon

Nagy erejű, 6,3-as fokozatú földrengés rázta meg az új-zélandi Christchurch városát helyi idő szerint kedden kora délután - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS).

Szemtanúk beszámolói szerint épületek dőltek össze és utak rongálódtak meg. A rengés epicentruma a várostól öt kilométerre, fészke pedig mindössze 4 kilométerrel a föld felszíne alatt volt. Az első televíziós képsorok azt mutatták, hogy sérült embereket támogatnak, illetve ápolnak a mentősök, miközben kormoly károkra utaló romok is láthatóak voltak.

Halálos áldozatai is vannak az új-zélandi Christchurch városát megrázó nagy erejű, 6,3-as fokozatú földrengésnek - közölték helyi tűzoltók. Elmondták: sokan épületromok között rekedtek. A tűzoltók közlését a rendőrség megerősítette, és arról számolt be, hogy többeket az őket szállító autóbuszokra zuhant törmelékek öltek meg.

A televíziós képsorok pánikhangulatot mutattak, a helybeliek - beszámolójuk alapján - borzalmas pillanatokat éltek át. Megszakadt az áramszolgáltatás, a belvárosi épületekből igyekeztek kimenteni a bent rekedt embereket. A város repülőterét lezárták.

A 346 ezer lakosú Christchurch Új-Zéland Déli-szigetének keleti tengerpartvidékén fekszik. Tavaly szeptemberben egy 7-es erősségű földrengés rázta meg, de annak fészke jóval mélyebben volt a mostaninál. Akkor is tetemes anyagi kár keletkezett, de emberéletet nem követelt a természeti csapás.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.