Világ hvg.hu 2011. február. 22. 10:45

Mit mondott Schmitt Kadhafinak?

"Magyarország kész kapcsolatait minden korábbinál magasabb szintre fejleszteni Líbiával, és abban érdekelt, hogy minél több magyar vállalat vehessen részt az ország fejlesztésében, egyúttal támogatja a líbiai érdekeltségű vállalatok további befektetéseit hazánkban" - hangzott el Schmitt Pál és Moammer Kadhafi tavaly november végi találkozóján. Az észak-afrikai országban zajló véres összecsapások azonban vélhetően keresztülhúzzák a terveket.

Schmitt megérkezése Tripoliba
keh.hu

Történelmi találkozónak nevezte a Schmitt Pál köztársasági elnök és Moammer Kadhafi között tavaly november 30-án, a III. EU-Afrika csúcstalálkozó során lezajlott kétoldalú megbeszéléseket a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH). Ez volt ugyanis az első eset, hogy magyar államfő hivatalos úton járt az afrikai országban.

Az úttal a Köztársasági Elnöki Hivatal szerint az EU-elnökségre készülő Magyarország azt akarta elismerni, hogy az afrikai ország az utóbbi években kedvezően járult hozzá a térség és egész Afrika békéjéhez és biztonságához.

Schmitt Pál a kétoldalú találkozón arról is beszélt, hogy a magyar vállalatok szívesen részt vesznek a Líbiában történő fejlesztésekben. A köztársasági elnök akkor a KEH szerint szorgalmazta, hogy próbálják meg új alapokra helyezni a két ország együttműködését, elsősorban az oktatás területén, illetve az infrastrukturális beruházásoknál.

A most kirobbant véres zavargások azonban katasztrofális hatással lehetnek a magyar cégek líbiai üzleteire - írta kedden a Világgazdaság. A líbiai piacon az egyik legnagyobb magyar szereplő a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., amely még 2010 tavaszán kapott mintegy 80 milliárd forint értékű infrastrukturális és kommunális megbízást Líbia harmadik legnagyobb településétől, Ez-Zavijától. A városban csatornát építenének, vízvezetéket fektetnének le, járdát és közvilágítást építenének. Hogy ebből lesz-e valami, az a lap szerint igencsak kérdéses, mert Ez-Zavijában az AFP jelentése szerint átvették a hatalmat a felkelők, a rendőrség pedig elmenekült.

Magyarország az utóbbi napokban azonban másképp is képbe került a líbiai összecsapások kapcsán. Martonyi János külügyminiszter az MTV Híradója szerint a hétvégén az Európai Unió nevében elutasította Líbia zsarolását, és felszólította az ország vezetését, hogy tartózkodjon az erőszaktól. A külügyminiszter ezzel arra válaszolt, hogy bekérették a líbiai külügyminisztériumban a magyar nagykövetet mint az EU soros elnökének képviselőjét. A találkozón közölték a diplomatával, hogy Líbia felfüggeszti az illegális bevándorlás elleni küzdelemben való részvételét, ha az Európai Unió folytatja a líbiai tüntetések "bátorítását".

Kedd hajnalban líbiai twitterezők arról írtak, hogy a tripoli magyar nagykövetség tetejéről lövik a fővárosban tüntetőket. A hvg.hu ezzel kapcsolatos kérdésére a Külügyminisztérium szóvivője kora hajnalban azt mondta, hétfő késő délután, kora este beszélt a tripoli nagykövetségünkkel, és semmi ilyesmiről nem tájékoztatták. Szerinte, ha hasonló dolog történt volna, akkor értesítették volna erről. A szóvivő kedden reggel is cáfolta az erről szóló híreszteléseket.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.