2011. február. 04. 10:06 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 04. 10:05 Világ

Húszezer pakisztáni hagyta el otthonát

Mintegy 22 ezer pakisztáninak kellett elhagynia az afgán határ melletti törzsi területeken lévő otthonát az iszlamista felkelők ellen indított offenzíva miatt - közölte pénteken egy kormányzósági tisztségviselő.

Rosán Hán Mehszúd elmondta, hogy a  tüzérségi támogatással és a légierő támogatásával indított  katonai műveletek január 27-én kezdődtek Mohmand körzetében, és eddig közel 100  fegyveres szélsőségest semmisítettek meg. A kormányerők oldalán is vannak már veszteségek, de civileknek nem esett bajuk.

Mehszúd beszámolt arról is, hogy az offenzíva miatt 22 ezer embert költöztettek át ideiglenesen a harcoktól távol eső kormányzati épületekbe, iskolákba, valamint három tábort is felállítottak a menedéket keresőknek. Mint mondta, az ENSZ vizet és élelmet, valamint orvosi ellátást is biztosít az érintett személyeknek.

Atar Abbász katonai szóvivő megerősítette az offenzíva tényét, és kifejezte reményét, hogy az otthonukból kitelepítettek hamarosan újra hazatérhetnek.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.