2011. január. 28. 11:59 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 28. 11:50 Világ

Kényes helyzetben egy volt osztrák pénzügyminiszter

Ismét kényes helyzetbe került egy volt osztrák pénzügyminiszter a pénzügyei miatt, egy pénteki lap ugyanis megszellőztette, hogy az egykori politikus még kormánytagsága idején elmulasztott adót fizetni egy befektetésből származó nyeresége után.

Karl-Heinz Grasser, Ausztria 2000-2007 közötti pénzügyminisztere tavaly októberben feljelentést tett maga ellen az adóhatóságnál mintegy 18 ezer eurónyi, 2002 és 2008 között befolyt nyereség bevallásának elmulasztása miatt - adta hírül a Fomrat című hetilap. Az önfeljelentéssel és az adóhátralék befizetésével Grasser mentesült a büntetőjogi eljárás alól, de szakértők szerint legalábbis rossz fényt vet az egykori pénzügyminiszterre, hogy nem volt tisztában saját pénzügyeivel.

Grasser ellen több más ügyben, például a BUWOG lakásszövetkezet 2002-es privatizálásával összefüggésben is nyomozás folyik.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.