2011. január. 03. 08:40 MTI Utolsó frissítés: 2011. január. 03. 08:40 Világ

Obama kihívó nélkül a demokraták között

"Gyakorlatilag nulla az esélye" annak, hogy Barack Obama amerikai elnöknek a demokraták közül komoly kihívója legyen a 2012-es elnökválasztás során - jelentette ki vasárnap Tim Kaine, a párt országos elnöke.

Kaine szerint ugyanakkor nem zárható ki annak a lehetősége, hogy egy periférikus önjelölt kihívást intéz az elnök ellen. A pártelnök úgy vélekedett, hogy a demokraták nagy többsége nagyon jónak látja Obama újraválasztásának esélyeit, "amennyiben folytatja azt a munkát, amelyre az emberek megválasztották". 

Barack Obama, az Egyesült Államok első fekete elnöke, aki 2008-ban John McCain legyőzése nyomán foglalhatta el posztját, a várakozások szerint jövőre harca száll az újraválasztásáért. Hivatalos bejelentés ugyanakkor Obama 2012-ra vonatkozó szándékaival kapcsolatban eddig nem hangzott el. 

Az amerikai sajtóban tavaly olyan találgatások láttak napvilágot, miszerint a demokrata párt szponzorai egy másik jelölt indítását kezdeményezhetik. A médiaforrások az elégedetlen támogatók közé sorolták Soros György magyar származású milliárdos befektetőt. 

Obama támogatottsága jelenleg 47 százalék körüli, ami jelentősen magasabb, mint a pártjáé. A demokrata párt a 2010. november 2-án megtartott kongresszusi választásokon súlyos veszteséget szenvedett, aminek eredményképpen kisebbségbe szorult a képviselőházban, a szenátusban pedig csökkent a többsége.

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.