2010. december. 26. 16:39 MTI Utolsó frissítés: 2010. december. 26. 16:34 Világ

Iránban halálra ítéltek egy izraeli "kémet"

Halálra ítélt az iráni forradalmi bíróság egy kémet, aki a "cionista rezsim" (azaz Izrael) javára végezte tiltott tevékenységét - idézte vasárnap a Mehr iráni hírügynökség Abbasz Dzsafari Dolatabadi teheráni főügyészt.

A főügyész - minden további magyarázat nélkül - hozzáfűzte: a halálos ítélet megerősítése után felfedik a kém kilétét. Az iráni igazságszolgáltatás a kémkedéshez kapcsolódó egyéb ügyeket is vizsgál - mondta még. A helyi média két hónappal ezelőtt két, Izraelnek dolgozó kém elítélését helyezte kilátásba.

Izrael azzal vádolja Iránt, hogy polgári atomprogramja örvén atomfegyverre akar szert tenni, míg az iráni hatóságok azzal vádolják Izraelt, hogy Teheránnal szemben ellenséges tevékenységet folytat, így kémkedik, az ország nukleáris, illetve katonai programját próbálja kifürkészni.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.