Közalkalmazotti béremeléssel indul az új év Romániában
A román kormányfő kedden bejelentette, hogy 15 százalékkal emelik a közalkalmazottak bérét jövőre. Erre hat hónappal az után kerül sor, hogy azt egynegyedével csökkentették, eleget téve az IMF elvárásainak.
Emil Boc szerint azért lehet béremelés, mert a gazdaság ismét növekedési pályára áll 2011-ben.
A román kormány az elmúlt két évben 1,33 millióról 1,29 millióra csökkentette a közalkalmazotti létszámot.
Románia 2009 tavaszán kötött 20 milliárd euró értékű, többoldalú nemzetközi készenléti hitelmegállapodást az IMF szervezésében, aminek két évre szól az időtartama. Románia cserébe vállalta, hogy a GDP-arányos államháztartási hiányát az idén 6,8 százalékra, jövőre 4,4 százalékra, 2012-ben pedig 3 százalékra szorítja le a tavalyi 7,2 százalékról.
Románia idei első tíz havi GDP-arányos államháztartási hiánya 4,6 százalék volt, nem változott az első kilenc havi deficithez képest. Ez azt jelenti, hogy a hiány jóval a Nemzetközi Valutaalap által engedélyezett szint alatti volt.
Az idei román GDP várhatóan 1,9 százalékkal csökken a tavalyi 7,1 százalékos esést követően, jövőre pedig már 1,5 százalékos növekedés lehet.
Júliusban nagyon kemény döntéseket hozott a román kormány, amely 25 százalékkal csökkentette a közalkalmazotti béreket, és öt százalékponttal 24 százalékra emelte az áfát.