2010. november. 24. 20:04 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 24. 20:06 Világ

A dán TV2 terroristákról akart vígjátékot indítani

Öncenzúrával vádolta meg szerdán a dán kulturális miniszter az egyik magántévét, miután a csatorna nem tűzte műsorra a terroristákat pellengérre állító sorozatát.

A TV2 eredetileg szerdán kezdte volna vetíteni a 12 részes komédiát, amely három, kontárkodó iszlamista terroristáról szól. A tévé szóvivője azt mondta: 'A Sejt" című sorozatot azért vették le a műsorról, mert Dániát megfenyegették a terroristák. "Nem megfelelő az időpont most arra, hogy bemutassuk a szériát" - fogalmazott Jesper Jürgensen.

A kulturális tárcavezető ugyanakkor elítélte a lépést. Per Sting Moeller szerint "félelem vezérelte öncenzúráról van szó." A miniszter azt is követelte, hogy a csatorna fizessen vissza 4,5 millió dán korona (165 millió forint) állami támogatást, amelyet a műsor készítéséhez kapott, ha nem sugározza a sorozatot.

A 12 részből álló alkotást Omar Marzouk, egyiptomi-dán rendező jegyzi. A történet három iszlamista szélsőséges dániai csetlés-botlásait mutatja be. Bo Nielsen, a Dán Filmintézet vezetője "érthetetlennek" nevezte a tévé álláspontját. Szerinte a sorozat "rendkívül szórakoztató, amely finoman gúnyolja a terroristákat, de semmilyen módon nem állítja pellengérre az iszlámot."

A dán titkosszolgálat kedden közölte, hogy olyan jelek vannak, miszerint iszlamista szélsőségesek terrorakciót terveznek végrehajtani az országban, illetve dán érdekeltségek ellen külföldön. Koppenhága és az iszlám világ viszonya 2005 óta feszült, amikor az egyik napilap Mohamed prófétáról közölt karikatúrákat, majd 2008 ismét kinyomtatta ezeket.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.