2010. november. 20. 11:42 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 20. 11:44 Világ

Nincs hír az új-zélandi bányászokról

Leghamarabb vasárnap kísérelhetik meg a mentőalakulatok az új-zélandi bányarobbanás következtében a mélyben rekedt 29 bányász kimenekítését.

A nagy erejű metánrobbanás a Déli-sziget középső partvidéki részén, Greymouth városának közelében lévő bányában történt, ahol nemrég kezdődött meg a szénkitermelés. A bányavállalat közlése szerint két vájárnak kisebb sérülésekkel sikerült a felszínre jutnia, a többiek sorsáról egyelőre semmit sem lehet tudni, életjelet eddig nem adtak. 

A robbanás nyomán megszakadt az áramszolgáltatás, és nem működik a szellőztető berendezés sem. Mint Gary Knowles, a rendőrség vezetője közölte, a levegőpróbák azt jelzik, hogy továbbra sem biztonságos a tárnába leereszkedni. A mentőalakulatok attól tartanak, hogy a mélyben veszélyes gázok lehetnek.  

A 120 méteres mélységben lévő bányászokkal megszakadt az összeköttetés. Peter Whittal, a bányavállalat vezetője elmondta, hogy többször megpróbáltak egy telefont felhívni, de nem jött válasz. Nem tudni, hogy a 17 és 62 év közötti bányászok életben vannak-e még. A bányavállalat szerint valamennyiüknél volt mentőfelszerelés és oxigénpalack. A rendőrség közlése szerint 24-en közülük új-zélandi állampolgárok, rajtuk kívül két ausztrál, két brit és egy dél-afrikai vájár van a csoportban.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.