Edison Peña, egyike annak a 33 bányásznak, akit 69 föld alatt töltött nap után mentettek ki egy chilei bányából, a rendezők megdöbbenésére elindul a hétvégi a New York-i maratonon.
33 bányász majdnem tíz hetet töltött a mélyben egy összeomlott bányában Copiapo közelében, mintegy nyolcszáz kilométerre északra Chile fővárosától, Santiagótól. Egyikük, Edison Peña folyamatosan edzett a föld mélyén is, ezért ráragadt a "Futó" becenév. Minden délelőtt és délután hét kilométert futott (gyakran plusz súlyokkal megrakodva), fizikálisan és mentálisan így tartotta kondiban magát egészen addig, míg a bánya össze nem omlott, és be nem zárta őt és társait.
Akkor nem gondolta volna, hogy ez a rendszeres tréning azt eredményezi majd, hogy szabadulásuk után meghívást kap a november 7-i New York-i maratoni futásra, előbb vendégként, majd később versenyzőként is. A szervezők meglepetésére az utóbbihoz ő maga ragaszkodott, mert képviselni szeretné mind a 33 megmenekült bányászt az amerikai városban.
„Ha mezítláb kell futnom, azt is megteszem – mondta Peña, aki a nem mindennapi edzésmódszerrel készült. – Az élet új feladat elé állított minket, hogy többet törődjünk és többet legyünk azokkal az emberekkel, akiket szeretünk.” A 34 éves bányász a föld alatt rekedt csoport egyik legszókimondóbb tagja, aki többek között a chilei bányák biztonságáért is szót emelt.
„Szeretném, ha ez megváltozna, ez volt az egyik oka, amiért futni fogok. Ezt mindenképpen meg kell oldani. Remélem ért valamit, hogy ennyit kellett szenvednünk.” Peña azután is folytatta az edzést, hogy visszatért a felszínre, és november 7-én több mint 43 ezer másik résztvevővel ő is ott fut majd New Yorkban.
A népszerű bányásznak újra lesz alkalma kifejteni a véleményét ország-világ előtt, hiszen nemcsak nyilvános sajtótájékoztatót hoztak össze neki a maraton szervezői, de David Letterman népszerű és óriási nézettségnek örvendő esti műsorába is elküldik vendégként.
„Szeretnék üzenni azoknak az idiótáknak, akik szerint olyan volt ez az egész, mint egy reality show – fakadt ki Peña. – Több tévést is meghívtam, hogy jöjjön le velem abba a bányába, ahol én voltam, és eddzen úgy, ahogy én. Nézzék meg, hogyan tartottam karban magam a sárban, mint egy öszvér. Hogy hogyan kellett hozzáállni mindenhez, nehogy már a legkisebb dolgokon elsírjuk magunkat."
"Az értünk elmondott imák mentettek meg bennünket. Az emberek azt mondják, hogy hősök vagyunk, de én nem hiszem, hogy azok lennénk. A sors egyszerűen ezt hozta. Kevés esélyünk volt a túlélésre, mégis itt vagyunk" - tette hozzá.
A New York-i maratont november 7-én, vasárnap rendezik.
Kézilabda-Eb: a revánson túl is sok múlhat a magyar-svéd meccs végeredményén
Fontos meccset játszik este hattól a magyar női kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon: ha sikerül legyőznie a svéd csapatot, jó esélye van a legjobb négy közé jutni.