2010. november. 17. 19:40 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 17. 19:35 Világ

Zöld jelzés: már Párizsban is lehetnek felhőkarcolók

A párizsi városi tanács zöld jelzést adott akár 180 méter magas toronyházak építéséhez. Történelmi döntésről van szó, hiszen az érvényben lévő plafon idáig az 1977-ben megállapított 37 méter volt.

A fővárosi tanácsosok kedden felülvizsgálták az eddigi érvényes urbanisztikai szabályozást, lehetővé téve felhőkarcolók építését, különösen a XIII. kerületben, a francia főváros délkeleti részén. Az új "plafon" lakóépületek számára 50 méter lesz, irodaházak esetében viszont már 180 méter.

A polgármesteri hivatal közleményében azt írta, hogy becsvágyó gazdasági, kereskedelmi, szálloda- és irodaház-építési program megvalósításába fogtak. Négy telken, 100 ezer négyzetméteres toronyházak épülhetnek.

Párizs két másik kerületében is emelkedhetnek magasházak: a délnyugati XV. kerületben, Versailles kapujában kaphat helyet a Tour Triangle (Háromszög Torony), az északnyugati XVII. kerületben, Batignolles-ban pedig megépülhet a 160 méter magas megyei bíróság.

A toronyházak építése Párizs szocialista polgármesterének, Bertrand Delanoének kedvenc terve. A természetvédők folyamatosan küzdenek ellene, mert az ilyen épületeket "energiafalónak" tartják.

Hirdetés
Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.