Elaludt a pilóta a 158 halálos áldozatot követelő repülőbaleset előtt
A pilóta álmossága okozta az Air India Express légitársaság repülőgépének májusi lezuhanását, 158 ember halálát - a szerdai indiai lapok szerint ez derült ki a szerencsétlenséget vizsgáló bizottság jelentéséből.
A jelentésből kiszivárgott részletek szerint a pilóta az út felét végigaludta, majd zavartan ébredt, amikor eljött a leszállás ideje.
A Hindustan Times című napilap megírta, hogy Zlatko Gusica, a gép kapitánya zavart volt, reakciói pedig lassúak, amikor eljött a leszállás pillanata a dél-indiai Mangalore repülőterén. Egy, magát megnevezni nem kívánó kormányzati tisztviselő megerősítette a sajtó értesülést.
A Dubajból érkező Boeing 737-800-as típusú gép túlfutott a leszállópályán, és egy erdő fáinak ütközve lángba borult. A fedélzetén 160 utas és 6 főnyi személyzet tartózkodott. Csak nyolcan élték túl a katasztrófát. Az összes utas indiai állampolgár volt.
A katasztrófa körülményeit feltáró bizottság megvizsgálta azokat az adatokat, amelyeket a gép fekete doboza, valamint a fedélzeti hangrögzítő tartalmazott, és amelyeket a baleset helyszínén megtaláltak. A testület azt állapította meg, hogy a gép kapitánya későn reagált, és nem hajtott végre számos szabványműveletet a leszállás során.
Glusica még nem tért magához az alvásból, és zavarodott volt, mikor a gép megkezdte volna az ereszkedést a landoláshoz. A fedélzeti hangrögzítő erős horkolást és hangos szuszogást rögzített - írta a Hindustan Times.
A kapitány szerb származású volt, több mint tízezer repült óra állt mögötte. A gép másodpilótája, H. S. Ahluvalia többször is arra figyelmeztette Glusicát, hogy szakítsa félbe a leszállást és próbálkozzon újra. Utolsó szava, amit rögzített a magnetofon, az volt, hogy "Istenem".