2010. november. 10. 10:16 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 10:17 Világ

Kínában a tejpor-botrány áldozataiért küzdő aktivistát is bebörtönözték

Két és fél év börtönre ítélte egy pekingi bíróság szerdán azt a kínai aktivistát, aki a 2008-as tejmérgezési botrány áldozatainak kártérítésért küzdött. Ügyvédje szerint Zsao Lian-hai ellen a közrend megzavarása volt a vád.

Becslések szerint 300 ezer kisgyerek illetve csecsemő betegedett meg, és közülük több meghalt Kínában a melaminnal szennyezett tejtermékek miatt. A ragasztó- és műanyaggyártásban használt melamint azért adták tejporokhoz az üzemekben, hogy azok fehérjében dúsnak tűnjenek. A felelősök közül 21 embert ítéltek el, kettőt közülük kivégeztek.

A kínai emberi jogi védelemért kampányoló egyik csoport bejelentése szerint a szerdai ítélethirdetéskor Zsao Lian-hai megpróbálta letépni rabruháját, miközben szidalmazta a bíróságot, és ártatlannak mondta magát. A csoport közleménye szerint az aktivista éhségsztrájkra készül.

Zsao gyereke is melamin-mérgezést kapott. Az aktivistát tavaly decemberben vették őrizetbe, amikor több áldozat szüleivel tüntetett és megfelelő kártérítést követelt. Zsao egy honlapot is létrehozott, hogy a beteg gyerekek szüleit mindenről tájékoztassa.

A kínai kormány szerint törvény biztosítja mindenkinek a jogot, hogy bíróságon követeljen kártérítést. Akik viszont nyilvánosság elé viszik az ügyeket, emiatt találják magukat bíróság előtt - közölte az AFP.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.