2010. november. 10. 17:59 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 10. 17:48 Világ

Öltek a lángok a fiatalkorúak börtönében

Legalább 16 ember meghalt és több mint húszan megsérültek, amikor tűz ütött ki szerdán egy fiatalkorúak börtönében, El Salvadorban. A tüzet az első jelentések szerint rövidzárlat okozta.

A tűzvész helyi idő szerint reggel hat órakor tört ki a fővárostól nagyjából ötven kilométernyire található Ilobasco város egyik börtönében. Az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozó rendőrségi szóvivő közölte, hogy akár 22 halottja is lehet a tűzvésznek, és 23 embert kellett kórházba szállítani, többségüket égési sérülések miatt.

A helyi Vöröskereszt szóvivője az el salvadori sajtónak nyilatkozva 16 halottról tett említést. A börtönben olyan 18 évesnél idősebb embereket tartanak fogva, akik még fiatalkorúként követtek el bűncselekményeket.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet. Helyi tisztségviselők szerint feltehetően rövidzárlat miatt csaptak fel a lángok.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.