2010. november. 09. 13:44 Hírszerző/FH Utolsó frissítés: 2010. november. 09. 13:51 Világ

Újabb ámokfutás Kínában, öt halott

Az Új Kína állami hírügynökség tájékoztatása szerint öt gyilkosságot vallott be egy 36 éves kínai férfi, miután feladta magát a rendőrségen egy dél-kínai városban. A bejelentés szerint egy tízéves kislányt is megsebesített a tettes, amikor ámokfutást rendezett.

A rendőrség közlése szerint a férfi, aki vándormunkás, elsőként egy asszonnyal és a fiával végzett, majd egy másik nőt és annak két fiát ölte meg, és állítólag ekkor sebesült meg a kislány. A rendőrség nem közölte, hogy hány évesek az áldozatok, és hogy mi volt a gyilkosságok indítéka. Csak annyit tudni, hogy az egyik tetthely egy piac volt.

Ebben az évben ez már a sokadik sorozatgyilkosság Kínában. Ezek között legalább öt olyan volt, amelyben gyerekeket támadtak meg iskolákban. 17-en haltak meg, köztük 15 kisgyerek, a sérültek száma pedig meghaladta a 80-at.

A gyilkosok közül kettőt már halálra ítéltek és kivégeztek, egy a kivégzésére vár, kettő pedig öngyilkos lett. A hatóságok szerint a sorozatgyilkosok többségének mentális problémái voltak. Szociológusok azt állítják, hogy a látványos gazdasági eredmények mögött emberi drámák húzódnak meg, és a hatóságok nem szentelnek figyelmet a gyors szociális változások negatív következményeinek.
Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.