A költségvetési terveket bíráló egyházakat fogadta az osztrák kancellár
A családi támogatások tervezett csökkentését ellenző egyházi vezetőket fogadta Werner Faymann osztrák miniszterelnök pénteken a hivatalában.
A találkozó az első volt azoknak az egyeztetéseknek a sorában, amelyeken a jövő évi költségvetésről szóló koalíciós megállapodás bírálóival találkozik az osztrák kormány. A 2,6 milliárd eurós adó- és takarékossági csomagot számos kritika érte. A leghangosabb ellenkezést a nagycsaládosokat, a felsőoktatási hallgatókat és a nyugdíjasokat érintő megszorítási tervek váltották ki. A szociáldemokrata-konzervatív koalíció várhatóan legalábbis részben módosítani kényszerül a csomagot.
A pénteki találkozón Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek bírálta a leghatározottabban a kormányt. Kifejtette, hogy ellenzi a gyerekek után járó 13. havi pótlék és a háromnál több gyermeket nevelő családoknak járó külön támogatás eltörlését. Schönborn érsek a kormány szemére vetette, hogy a közigazgatási reform továbbra is várat magára, ehelyett a kormány "a családokon spórol". A megbeszélésen részt vett Josef Pröll alkancellár, a kisebbik koalíciós párt, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke is. A kancellár és a miniszterelnök-helyettes kijelentette, hogy megvizsgálják az ellenvetéseket, de nem kötelezték el magukat.
Közvélemény-kutatások szerint a lakosság legnagyobb része azon a véleményen van, hogy a középosztályt sújtja leginkább a költségvetési csomag. Az intézkedések között bankadó kivetése és az árfolyamnyereség-adó kiterjesztése is szerepel, de a szakszervezetek és a szociáldemokrata párt balszárnyának szoros értelemben vett vagyonadóra vonatkozó követelése nem valósult meg a koalíciós alkuban.
A koalíció közel két hete, loipersdorfi kihelyezett kormányülésén fogadta el a jövő évi költségvetés fő vonalait tartalmazó megállapodást és egy 2013-ig szóló költségvetési "menetrendet". A sokfelől, még a kormánypártokon és a hozzájuk kötődő befolyásos társadalmi, illetve érdekcsoportokon - a katolikus egyházon, illetve a szakszervezeteken - belülről is elhangzó bírálatok, tiltakozások hatására a vezető kormánytagok már az elmúlt napokban jelezték, hogy készek kisebb módosításokra.
Az eddigi nyilatkozatokban egyedül a családi támogatás korhatárának 26-ról 24 évre csökkentéséről szóló javaslat visszavonására tettek ígéretet. A csomagnak ez az eleme leginkább az egyetemi hallgatókat érinti. A hallgatói önkormányzatok azonban elégedetlenek az ígérettel, a teljes megszorító csomag visszavonását követelik és újabb tüntetést helyeztek kilátásba.