2010. november. 02. 17:00 MTI Utolsó frissítés: 2010. november. 02. 17:52 Világ

Gyanús csomag érkezett a német kancellári hivatalba

Gyanús csomagot fedeztek föl kedden délután a német kancellári hivatalban. Kiderült: a csomag lőport rejtett, tüzet okozhatott volna.

Gyanús csomagot fedeztek föl kedden délután a német kancellári hivatalban, sajtóforrás szerint a küldeményben lőpor volt, amelyet a rendőrség vízágyúval hatástalanított. A berlini Der Tagesspiegel honlapján közölt információ szerint a csomagot a UPS csomagküldő szolgálat kézbesítette a kancellári hivatalba, pontosabban annak postázójába. Ennek munkatársai végzik az összes beérkező levél és csomag átvilágítását. A por felrobbanásakor valószínűleg tűz keletkezett volna, a küldeményt felbontó személy pedig megsérült volna - idézte a honlap biztonságtechnikai szakértők véleményét. Utóbbiak úgy vélik, hogy a csomaggal "valaki jelzést akart küldeni" a német kormánynak. A UPS volt az a szolgálat, amely a múlt héten Jemenben föladott és robbanószert tartalmazó csomagot továbbította egy angliai címre.

A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) megkezdte az ügy kivizsgálását, a kancellári hivatal postázóját lezárta. A  hivatal környékén megszigorították a biztonsági intézkedéseket. A küldemény, amelyet Angela Merkel kancellárnak címeztek, 13 óra tájban érkezett. Feladóként a görög gazdasági minisztérium szerepelt rajta. A német kormányfő a csomag érkezésekor a belgiumi Bruges-ben tartózkodott. Az esti órákban nyilatkozatot fog kiadni Berlinben az eseménnyel kapcsolatban. A gyanús küldeményt 13 órakor kézbesítették a kancellári hivatalba. Órákkal korábban robbanószert tartalmazó csomagok érkeztek Athénban több külföldi állam képviseletére, így a német nagykövetségre is. Ezeket szerencsére sikerült hatástalanítani, sérülés nem történt. 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.